8. Rész
- Nagyon... Örvendek, Kris. - Mondtam halkan, majd köhintve egyet tekertem be fáslival lábát. Kellemetlenül éreztem magam, hisz az előbb picit, inkább nagyon, megbámultam. Hallottam, ahogy cicceg egyet, majd megszólalt.
- Nem találkoztál még kék szemű emberrel, igaz? - Kérdezte lágy hangon, mire megráztam fejem.
- Erre fele... a barna és a fekete dominál. - Nyeltem egyet, majd leöblítettem kezem az odakészített lavórban.
- Megértem. - Sóhajtott egyet, majd azzal a lendülettel fel is állt.
- Óvatosan, nem kéne... - Szidtam volna le, amiért sérülten pattog, de amint láttam, hogy teljesen jól van, csak elfordítva fejem szedtem össze az edényt és a krémet. Indultam volna Szong asszonyhoz, de a férfi megragadta kezem. Nem fordított meg, nem lökött el, csak szorosan tartott.
- Ne félts engem, bogaram, nem én vagyok nap mint nap veszélyben. - Mondta vér fagyasztó hangnemben, ami miatt végig futott rajtam a félelem. Meg akartam szólalni, de nem volt rá alkalmam. Yifan elengedett, és eltűnt, akár a kámfor.
Felocsúdva kaptam körbe tekintetem, de sehol sem láttam a nagy medve bundás fiatalembert. Nem foglalkoztam vele, Szong asszonyt megkeresve indultam ellátni a többi sebesültet.
De... alig tudtam figyelni, hiszen valaki folyton figyelt, tekintete lyukat égetett a hátamba. Hiába kerestem, nem láttam senkit, aki kukkolt volna. Biztos csak paranoiás vagyok, megesik az ilyen.
Nagyjából sötétedésig kint voltunk, ezután minden sérültet a falu központjában levő iskolába vittek. Csak itt volt elegendő hely a maradék vándor ellátására és elszállásolására. Húgommal együtt sietősen indultunk haza, mielőtt tényleg lemenne a nap.
- Elfáradtam. - Nyavalygott Tzuyu, mikor beléptünk a házunkba. - Túl sok volt a vér, rosszat fogok álmodni. - Biggyesztette le cukin ajkait, majd megfogva kezem nézett fel rám. - Aludj velem oppa, melletted nem lenne bajom. - Most pontosan olyan volt, mint kis korába. Aranyos, félős és mindig azt akarta, hogy a közelében legyek. Istenem, olyan gyorsan felnőtt...
Egy kis sóhaj kíséretében simítottam ki haját szeméből, majd homlokára nyomtam egy csókot.
- Rendben, alszom veled. Fürödj meg, addig megágyazok és beszélek Chanyeolall... ha itthon van. - Néztem körbe, hátha meglátom. Húgom vállat rántva sietett el a fürdőbe, míg én a konyhába menve ittam egy korsó hűs vizet.
- Azt hittem, sosem érsz haza. - Hallottam meg mély, dörmögő hangját. Kezei derekamra csúsztak, úgy vont hátulról egy lágy ölelésbe. Szusszanva dőltem neki izmos mellkasának, majd letéve a korsót döntöttem oldalra fejem.
- Csak elláttuk a sérülteket. Ennyi. - Mondtam halkan, lehunyva szemeim. Yeol csókot nyomott nyakamra, majd arcomra simított. - Beszélnünk kéne. - Nyitottam fel pilláim, mire éreztem, hogy megdermed egy pillanatra. - Ami most köztünk van, az...
- Több, mint barátság. - Vágott egyből szavamba. - De még nem szerelem, igaz? - Lépett el mögülem, így szembe tudtam vele fordulni. Egy apró biccentéssel jeleztem, igaza van.
- Valóban nem az, de... - Folytattam volna, de ismét gyorsabb volt.
- Nézd, megértem, hogy te nem így érzel, és el is fogadom, de ne taszíts el, kérlek. Míg te vigyáztál rám kicsiként, már akkor is sejtettem, hogy nem csak a bébiszitteremként tekintek rád. Gyerek voltam, de ezt már akkor is tudtam. - Hallottam, ahogy hangja megremeg. Szólásra nyitotta száját, de ezúttal én adtam hangot gondolataimnak.
- Én nem szeretlek úgy, ahogy te azt gondolod. De kapsz egy esélyt. Érd el, hogy beléd szeressek. - Néztem fel szép szemeibe, melyek fátyolosan pillantottak le rám. Láttam, hogy meglepte amit mondtam, de a mosolyát nem tudta visszafogni.
- Tényleg... lenne rá esélyem? - Kérdezte gyerekesen, mint aki az utolsó süti megevésére kért volna engedélyt. Lágy mosolyt eleresztve bólintottam egyet.
- Van bizony. De nincs se csók, se tapizás, szex pedig végképp. Értve? - Emeltem fel kisujjam egy sunyi mosoly kíséretében, mire belőle egy halk nevetés tört ki. Végül egy kisebb vigyort eresztve megrántotta vállait.
- Értve. - Kuncogott, majd ujját hasonlóképp tartva fonta össze őket. - Fogadom, hogy a felsoroltakat betartva igyekszem elérni, hogy belém szeress.
- Fogadom, hogy... Nekem nincs mit fogadnom, rajtad áll az egész. - Nevettem fel halkan, majd megrázva ujjaink engedtem el övét. Kifelé indultam a konyhából, mikor még utoljára visszanéztem. - Oh... és ma Tzuyu alszik velem. Tied ma az ő szobája. - Kacsintottam rá, majd elindultam az emeleti hálószobámba. Délután már fürödtem, így egyből pizsamámba bújva ültem ki a párkányra. Minden csendes volt a faluban, csak a szél süvítését lehetett hallani, és a baglyok huhogását. Egyenlőre semmi hír a Farkasról, remélem, így is marad.
- Oppa, megjöttem. - Toppant szobámba húgom, széles mosollyal ajkain. Felé fordítva fejem mosolyodtam el rajta. Haja oldalra volt fonva, kezében a plüss farkasát szorongatta. Anya mindkettőnknek varrt egyet-egyet.
- Aludjunk is, hosszú napunk volt. - Szálltam le a párkányról, majd az ágyhoz menve feküdtem be. Tzuyu lerúgta papucsát, majd mellém ugorva bújt a takaró alá. Karom alá kúszott, úgy nyomott puszit arcomra.
- Aludj jól, Minseok. - Kuncogott fel, már behunyt szemekkel.
- Szép álmokat, Tzuyu. - Simítottam arcára, majd egy sóhaj után én is lehunytam szemeimet. Még utoljára átpörgettem az aznapi eseményeket. Tisztáztam Yeollal a dolgokat, álmodtam valami hihetetlent a Farkassal és találkoztam Yifannal, aki... egy egyszerű, de titokzatos, kék szemű vándor. Miért érzem mégis azt, hogy a későbbiekben nagy szerepet fog kapni az életemben?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése