8. Rész

Jó napokat mindenkinek! :) Elnézést a kimaradt időszakért, de sok dolgom volt és a meleg miatt nem volt életerőm ölembe venni a laptopot :) De mivel gyerek nap van, gondoltam mára összedobok valahogy egy részt, ami el is készült. Jó olvasást mindenkinek! :)

8. Rész

- Nagyon... Örvendek, Kris. - Mondtam halkan, majd köhintve egyet tekertem be fáslival lábát. Kellemetlenül éreztem magam, hisz az előbb picit, inkább nagyon, megbámultam. Hallottam, ahogy cicceg egyet, majd megszólalt.

- Nem találkoztál még kék szemű emberrel, igaz? - Kérdezte lágy hangon, mire megráztam fejem.

- Erre fele... a barna és a fekete dominál. - Nyeltem egyet, majd leöblítettem kezem az odakészített lavórban. 

- Megértem. - Sóhajtott egyet, majd azzal a lendülettel fel is állt.

- Óvatosan, nem kéne... - Szidtam volna le, amiért sérülten pattog, de amint láttam, hogy teljesen jól van, csak elfordítva fejem szedtem össze az edényt és a krémet. Indultam volna Szong asszonyhoz, de a férfi megragadta kezem. Nem fordított meg, nem lökött el, csak szorosan tartott.

- Ne félts engem, bogaram, nem én vagyok nap mint nap veszélyben. - Mondta vér fagyasztó hangnemben, ami miatt végig futott rajtam a félelem. Meg akartam szólalni, de nem volt rá alkalmam. Yifan elengedett, és eltűnt, akár a kámfor. 

Felocsúdva kaptam körbe tekintetem, de sehol sem láttam a nagy medve bundás fiatalembert. Nem foglalkoztam vele, Szong asszonyt megkeresve indultam ellátni a többi sebesültet.

De... alig tudtam figyelni, hiszen valaki folyton figyelt, tekintete lyukat égetett a hátamba. Hiába kerestem, nem láttam senkit, aki kukkolt volna. Biztos csak paranoiás vagyok, megesik az ilyen.

Nagyjából sötétedésig kint voltunk, ezután minden sérültet a falu központjában levő iskolába vittek. Csak itt volt elegendő hely a maradék vándor ellátására és elszállásolására. Húgommal együtt sietősen indultunk haza, mielőtt tényleg lemenne a nap.

- Elfáradtam. - Nyavalygott Tzuyu, mikor beléptünk a házunkba. - Túl sok volt a vér, rosszat fogok álmodni. - Biggyesztette le cukin ajkait, majd megfogva kezem nézett fel rám. - Aludj velem oppa, melletted nem lenne bajom. - Most pontosan olyan volt, mint kis korába. Aranyos, félős és mindig azt akarta, hogy a közelében legyek. Istenem, olyan gyorsan felnőtt...

Egy kis sóhaj kíséretében simítottam ki haját szeméből, majd homlokára nyomtam egy csókot. 

- Rendben, alszom veled. Fürödj meg, addig megágyazok és beszélek Chanyeolall... ha itthon van. - Néztem körbe, hátha meglátom. Húgom vállat rántva sietett el a fürdőbe, míg én a konyhába menve ittam egy korsó hűs vizet.

- Azt hittem, sosem érsz haza. - Hallottam meg mély, dörmögő hangját. Kezei derekamra csúsztak, úgy vont hátulról egy lágy ölelésbe. Szusszanva dőltem neki izmos mellkasának, majd letéve a korsót döntöttem oldalra fejem. 

- Csak elláttuk a sérülteket. Ennyi. - Mondtam halkan, lehunyva szemeim. Yeol csókot nyomott nyakamra, majd arcomra simított. - Beszélnünk kéne. - Nyitottam fel pilláim, mire éreztem, hogy megdermed egy pillanatra. - Ami most köztünk van, az...

- Több, mint barátság. - Vágott egyből szavamba. - De még nem szerelem, igaz? - Lépett el mögülem, így szembe tudtam vele fordulni. Egy apró biccentéssel jeleztem, igaza van.

- Valóban nem az, de... - Folytattam volna, de ismét gyorsabb volt.

- Nézd, megértem, hogy te nem így érzel, és el is fogadom, de ne taszíts el, kérlek. Míg te vigyáztál rám kicsiként, már akkor is sejtettem, hogy nem csak a bébiszitteremként tekintek rád. Gyerek voltam, de ezt már akkor is tudtam. - Hallottam, ahogy hangja megremeg. Szólásra nyitotta száját, de ezúttal én adtam hangot gondolataimnak.

- Én nem szeretlek úgy, ahogy te azt gondolod. De kapsz egy esélyt. Érd el, hogy beléd szeressek. - Néztem fel szép szemeibe, melyek fátyolosan pillantottak le rám. Láttam, hogy meglepte amit mondtam, de a mosolyát nem tudta visszafogni.

- Tényleg... lenne rá esélyem? - Kérdezte gyerekesen, mint aki az utolsó süti megevésére kért volna engedélyt. Lágy mosolyt eleresztve bólintottam egyet.

- Van bizony. De nincs se csók, se tapizás, szex pedig végképp. Értve? - Emeltem fel kisujjam egy sunyi mosoly kíséretében, mire belőle egy halk nevetés tört ki. Végül egy kisebb vigyort eresztve megrántotta vállait.

- Értve. - Kuncogott, majd ujját hasonlóképp tartva fonta össze őket. - Fogadom, hogy a felsoroltakat betartva igyekszem elérni, hogy belém szeress.

- Fogadom, hogy... Nekem nincs mit fogadnom, rajtad áll az egész. - Nevettem fel halkan, majd megrázva ujjaink engedtem el övét. Kifelé indultam a konyhából, mikor még utoljára visszanéztem. - Oh... és ma Tzuyu alszik velem. Tied ma az ő szobája. - Kacsintottam rá, majd elindultam az emeleti hálószobámba. Délután már fürödtem, így egyből pizsamámba bújva ültem ki a párkányra. Minden csendes volt a faluban, csak a szél süvítését lehetett hallani, és a baglyok huhogását. Egyenlőre semmi hír a Farkasról, remélem, így is marad.

- Oppa, megjöttem. - Toppant szobámba húgom, széles mosollyal ajkain. Felé fordítva fejem mosolyodtam el rajta. Haja oldalra volt fonva, kezében a plüss farkasát szorongatta. Anya mindkettőnknek varrt egyet-egyet.

- Aludjunk is, hosszú napunk volt. - Szálltam le a párkányról, majd az ágyhoz menve feküdtem be. Tzuyu lerúgta papucsát, majd mellém ugorva bújt a takaró alá. Karom alá kúszott, úgy nyomott puszit arcomra.

- Aludj jól, Minseok. - Kuncogott fel, már behunyt szemekkel.

- Szép álmokat, Tzuyu. - Simítottam arcára, majd egy sóhaj után én is lehunytam szemeimet. Még utoljára átpörgettem az aznapi eseményeket. Tisztáztam Yeollal a dolgokat, álmodtam valami hihetetlent a Farkassal és találkoztam Yifannal, aki... egy egyszerű, de titokzatos, kék szemű vándor. Miért érzem mégis azt, hogy a későbbiekben nagy szerepet fog kapni az életemben?

7. Rész

Tudom, tudom, ma már volt egy, de bennem volt a bugi, hoztam még egyet :) Jó olvasást ehhez is!

7. Rész

" - Fuss! - Súgja az ismeretlen hang. - Ne nézz hátra, csak fuss! - Minden elsötétül, csak két fényfolyosó marad látható: egy mögöttem, egy előttem. Gondolkodom.
Kire hallgassak? A hangra, aki menekülésre biztat, vagy a szívemre, ami azt diktálja, maradjak? Nem tudok dönteni, túl nehéz.
Vad morgás cseng fel a hátam mögött, így ellent mondva az idegennek fordulok meg tengelyem körül, ám... nem látok semmit. Teszek egy lépést a hang irányába, de rögtön meg is torpanok. Megjelenik az a vérvörös szempár és a hófehér fogazat abba a jól ismert, ébenfekete bundába csomagolva. Kiáltani akarok, de egy halk nyögésnél több nem jön ki a számon. Megnémultam. Hátrálni próbálok, de a farkas velem egyhuzamban mozog. Nincs menekvés, de... nem félek. 
Miért érzem azt, hogy nem bánt? Hogy csak... játszik velem? 
A testem magától mozog, fél térdre ereszkedtem. Innen már nem tudtam mozdulni, és mintha kikerültem volna a testemből, kívülről láttam magam. Csak egy kósza porszem lettem, ami néma megfigyelője lett az eseményeknek. A test, vagyis a testem kinyújtja a karját, szép lassan. 
Az állat vicsora eltűnik, de a tekintetével még mindig gyilkolni tudna. Mancsát megemeli, hezitál. Végül lerakja maga elé, majd apró léptekkel megindul felém. Közben... megváltozik. Bundája lelapul, füle lekonyul, testtartása feszítettből lazább lesz. Szeme pedig... a vérvörös átalakul égszínkékké. Pont, mint az erdőben. 
Meglágyul, vérengző fenevadból kezesbárány lesz... miattam. Még közelebb jön, majd lehunyva szemeit bújtatja fejét a kezem alá. Érzem a bundáját. Sűrű és tömör. 
Halálos és egyben gyönyörű ez a teremtmény. Mindenki csak a rossz oldalát látja, de a benne rejlő értékeket észre sem veszik.
Szemeit felnyitja, rám néz. Ekkor vissza kerülök a testembe, szemtől szembe kerülök a Farkassal. Azzal az állattal, akitől mindenki fél... és az anyám gyilkosával. Akármennyire akarom, nem tudom ellökni. Megbabonáz a tekintete. 
A kezem, amivel simogattam, égni kezd. A kézfejemet, mintha ezernyi tű bökdösné. Fáj, de nem tudom mozgatni. Egy ábra jelenik meg rajta: egy Hópehely. Kéken világít, ahogy a Farkas szeme is. És ekkor... egy másik ábra is világot lát. Egy Sárkány, ám ez most az állat homlokán csillan meg. 
Nem értek semmit. Mi ez az egész? Mik ezek a jelek, és miért most... Miért így..."

***

Hangosan zihálva, teljesen leizzadva kelek fel. Egyből ülő helyzetbe vágom magam és levegő után kapok. Körbepillantok, a szobámban vagyok. A puha ágyamban fekszem, mellettem pedig Chanyeol fekszik, nyitott szemekkel. 

- Mi történt, Minseok? Egész este mozogtál, nyüszögtél és remegtél. Szólítgattalak, de nem keltél fel. - Simít felkaromra, miközben arcom fürkészi. - Féltettelek. Virrasztottam, hátha nagyobb baj lesz. Mondd el kérlek, mit álmodtál. - Néz végül szemeimbe. Előre fordítva fejem túrtam hátra hajam. Ekkor jut eszembe... Gyorsan szemügyre veszem a kézfejem, de semmilyen jel nincs rajta. Ezek szerint, tényleg csak egy álom volt.

- Megjelent. A Farkas. De megszelídült, mikor... megsimogattam. A-aztán valami ábrák jelentek meg a kezemen és a homlokán, de... Nagyon zavaros volt, Yeol, nem tudom elmagyarázni. - Néztem rá lemondóan, miközben hevesen ráztam fejem. 

- Ssh, ne erőltetsd, ha nem megy. - Simított arcomra, majd arrébb kúszott. - Bújj ide, és pihenj kicsit. - Tárta szét karját, mire biccentve feküdtem vissza biztonságot adó karjai közé. Zaklatott voltam, és hiába aludtam végig az éjszakát, mintha egy percre nem hunytam volna le a szememet. Fáradt voltam, így hát viszonylag hamar sikerült visszaszenderednem. 

Dél felé tértem magamhoz ismét. Chanyeol nem volt mellettem, gondolom, megvárta míg elalszom és elment. Sóhajtva ültem fel és lógattam le lábaim az ágyról. Az ajtóm ekkor kinyílt, és húgom lépett be rajta. Egy kedves mosollyal elém jött, és leguggolva tette állát a térdemre.

- Chan oppa mondta, hogy mi volt veled az éjszaka. Csináltam neked meleg vizet, menj, fürödj le, jót fog tenni. - Nyomott puszit arcomra, majd felhúzva engem kísért le az egyik helyiségbe. Magamra zártam az ajtót, majd megszabadulva a rám ragadt ruháktól, beültem a kádnyi forró vízbe. Ilyenkor áldom az eget, hogy egy ilyen házias hugicát adtak nekem.

Nagyjából egy óra múlva végeztem és tiszta ruhába bújva siettem ki a nappaliba, ahol csak Tzuyut találtam.

- Jobban vagy, oppa? - Sietett elém és megsimogatta arcom. Egy hálás mosoly kíséretében homlokon csókoltam, majd átöleltem őt.

- Sokkal. Köszönöm a fürdőt. - Engedtem el, majd ledőlve a kanapéra sóhajtottam fel. Tzuyu mellém jött és féloldalasan foglalt helyet felém fordulva.

- Nem akarsz elmenni a sámánhoz? Talán tudna neked segíteni. - Ajánlotta fel a nem túl buta ötletet. Még sosem jártam nála, egyszer mindennek eljön az ideje...

- Tudod, mit? Holnap elmegyek. - Bólintottam rá. - Csak ma, még had emésszem meg a történteket, jó? - Néztem rá, mire elmosolyodva biccentett. 

Még beszélgettünk kicsit, mikor az egyik asszony szaladt be a házba.

- Minseok, Tzuyu, gyertek! Szükség van rátok. - Pihegett, miszerint futott. Az asszonyok nem szoktak ok nélkül futni. Összenéztünk testvéremmel, majd kabátunkba bújva kezdtük sietősen követni az enyhén véres asszonyt. - Nemrég érkezett egy hajó, ami tele van vándorokkal. A hajót megtámadták, nekünk kell ellátnunk a sérülteket és az apátok megkért, hívjalak titeket is. - Adott gyors választ a loholás közepette. Nem nagyon értettük, de ha apánk mondta, akkor úgy kell tennünk. 

Megérkeztünk a falu kórházaként szolgáló épületbe, ahol magunkra kötöttünk pár fehér anyagot, és szánk elé is kendőt kötöttünk.

- Tzuyu, te segíts a gyerekeknél. Minseok, te menj Szong asszonnyal arra. - Irányított el az egyik nő, mire megértve az utasítást indultam el a dolgomra. Nagyon sok sérült volt. Voltak, akik egy-két heggel megúszták, de voltak, akiknél varrni is kellett. Szong asszony engem egy férfihez küldött, akinek megégett a lába és szálkák mentek a karjába. Leguggoltam a férfi mellé, ám arcát nem láttam egy hatalmas kalap miatt. 

- Nyújtsa ki a lábát. - Kértem meg, mire engedelmesen így is tett. Magamhoz készítettem egy hideg vizes tálat, majd egy rongy segítségével tisztogatni kezdtem a sebeit. Ez általában fájdalmas művelet, de a vándor mukkanás nélkül kibírta. A karjából csak nagy kínszenvedés árán tudtam kiszedni a szálkákat. Épp egy gyógyfüvekből készült krémet kentem rá, mikor megszólalt. Hangja karcos, rekedt volt.

- Hogy hívnak? - kérdezte enyhe, nyugati akcentussal.

- Minseok. Kim Minseok. És magát? - kérdeztem, míg a kötésére kötöttem egy kisebb csomót. Fejét megemelte, így megláthattam éles állvonalát, kicsiny, de annál szebb szemeit és kacér, féloldalas mosolyát.

- Wu Yifan, de a Krist jobban méltányolom. - Emelte rám teljesen tekintetét, és én elvesztem gyönyörű, világoskék szemeiben...

6. Rész

Bocsánat bocsánat, elhúzódott, de sok dogom volt, és az elmúlt egy hétben próbáltam feldolgozni a milánói BAP koncert utáni sokkot :D Deee: újra itt vagyok, jó olvasást mindenkinek :)

6. Rész

Nem tudtam, mit mondjak, vagy csak egyszerűen, mit tegyek. Chanyeol, a nálam nyolc évvel fiatalabb fiú, akire kiskorában vigyázta, most itt ül mellettem az ajkaimon csüngve. Egyik keze arcomon, másik a combomon. Minél közelebb akar kerülni hozzám, érzem. 
Nem lökhetem el, hiszen... élvezem. Akaratos, de tudja, mire van most szükségem. Kis habozás után, végül lehunyom szemeim és tincsei közé vezetem ujjaim. Kiélvezem az alkalmat, amíg lehet, így kicsit félénken is, de megmozdítottam ajkaim. 
Elmosolyodott. Tisztán érzem, hogy belemosolygott a csókba. És ez, valahogy megnyugtatott. Tehát nem vagyok olyan borzalmas, mint hittem. Ám kezdett fogyni a levegőm, így enyhén meghúzva haját jeleztem, hogy lassan befejezhetnénk a nyálcserét. Szerencsére értette a célzásom, így egy utolsó puszit adva nekem távolodott el. De nem ment messzire, elég közel volt ahhoz, hogy érezzem forró leheletét. Szinte egyszerre nyitottuk ki a szemeinket, és egyből a másikét kezdtük fürkészni. Nem sokkal később én szólaltam meg először.
- Miért kaptam ezt, Chanyeol? - Kérdeztem szinte suttogva. Ő csak ajkába harapva rázta meg fejét, majd elengedve engem ült vissza eredeti helyére, és újra azzal a gyermeki mosollyal nézett vissza rám. Ilyenkor úgy megfojtanám ezt a barmot...
- Ki tudja. - Rántott hetykén vállat. - Tudnod kéne, hyung. - Mielőtt megvédhettem volna magam, felpattant és nyújtózkodott egyet. - Ideje menni, kezd besötétedni. És én személy szerint nem szeretnék farkas-kaja lenni. - Ciccegett nyelvével, majd intve fejével indult el a falu felé. Magamban puffogva siettem utána. Míg ő lép egyet azokkal a hatalmas lábaival, én jó ha megteszek hármat. Ki hitte volna, hogy ilyen nagyra fog nőni...
Lassan megérkeztünk a faluba, és a házunk felé vettük az irányt. Én közben próbáltam minél több dolgot leolvasni Yeol arcáról és mozdulatairól, de az istenért is... jobban álcázza az érzéseit, mint bárki más. 
- Attól még, hogy egyfolytában engem lesel, csak azt bizonyítod be, hogy ellenállhatatlan vagyok. - Vigyorodott el és kuncogva nézett le rám. Fújtatva egyet csaptam vállba, és fejemre csapva kapucnim szegeztem tekintetem a poros földre. - Ahj, már, Minnie, tudod, hogy csak vicceltem. - Biggyesztette le ajkait, de most eldöntöttem, nem fog meghatni. Ha csinál valamit, számoljon a következményeivel is. Egy lemondó sóhaj kíséretében előre fordult és némán baktatott tovább. Befordultunk az egyik ház sarkán, mikor is brutális erővel letarolt egy szőke... démon. 

- Nézz már az orrod elé, Kim, majdnem betörtem a fejem miattad. - Hallottam meg, azt a még Chanyeolénál is mélyebb hangot, amitől minden találkozásunkkor feláll a szőr a hátamon. Oh, Kim Namjoon, el sem tudod képzelni, mennyire hiányoztál az életemből...
- Én nézzek az orrom elé?! Te rohantál belém, újfent, kedves Monster! - Használtam azt a megszólítást, melyet "kiharcolt" magának. Igazából csak az apja fizette le a falu lakóit, hogy így hívják egy szem kicsiny fiát, akinél nagyobb szemetet még nem hordott hátán a föld.
- Pofád lapos, Piroska! - Hívott azon a néven, amit mindennél jobban utáltam. Még kiskorunkban, Namjoon mindig így csúfolt, hiszen a hajam vöröses színű volt, és mindig vörös kabátkában jártam, míg anyám élt... Azóta inkább a sötétebb dolgok híve vagyok. - Szerencséd, hogy nincs időm veszekedni. - Pattant fel és gyorsan leporolta magát. - Csüssz. - Intett egyet, majd elhúzta a csíkot. Még mindig homályosan láttam, Yeolnak kellett felsegítenie és leporolnia a hátam.
- Jó nagyot estél, Minseok. Minden oké? - Kérdezte, miközben óvatosan paskolgatta a hátam. Én csak helyeslően hümmögve biccentettem egyet, majd sóhajtottam egyet.
- Hogy én mennyire utálom ezt az állatot. - Morogtam magamnak.
- Inkább nem kérdezek rá, jó? - Nézett le rám Chan kedvesen, mire ismét bólintottam. Már szinte teljesen sötét volt, így viszonylag gyors léptekkel igyekeztünk a biztonságot adó házba. Miután beléptünk, apám épp vette fel a kabátját, indulni készült.
- Hova mész, édesapa? - Kérdeztem óvatosan, hátha nem tartozik rám. Egy keserű sóhaj kíséretében nézett rám.
- Újabb este, újabb halott. Most kaptam a hírt, hogy a falu szélén lakó, vén kujont ölte meg a farkas. Lehet, hogy senki nem kedvelte az öreget, de attól még számít. Ha elintéztem pár dolgot, jövök. Legyetek jók. - Veregetett minket vállba, majd elsietett. 
- AZT a vén kujont, aki kiskorunkban az árva gyerekekre "vigyázott"? - Írt hatalmas macskakörmöket a levegőbe a füles, mire én vállat rántottam.
- Ismersz mást? Minden bizonnyal őt. És lehet, hogy csúnya, de én nem sajnálom. - Ráztam fejem, majd megszabadulva kabátomtól mentem be a szobába. Letérdeltem a kályha mellé és alágyújtottam. Beraktam pár farönköt, majd a sarkaimra ülve néztem, ahogy a narancssárga lángok szép lassan felemésztik a tölgydarabokat. A parketta megreccsent mögöttem, majd egy meleg testet éreztem meg magam mögött. Két kar fonódott derekam köré, amik egy izmos mellkashoz nyomták hátam. Halk, dobhártya simogató dallamot hallottam meg, minek hatására szemeim automatikusan csukódtak le. Fejem hátrabicsaklott, egyenesen Chanyeol vállára. Ajkait megéreztem arcomon, amint egy lágy puszit lehelt bőrömre. A hangja és a kellemes meleg hatására másodpercek alatt elnyomott az édes álom.