6. Rész
Nem tudtam, mit mondjak, vagy csak egyszerűen, mit tegyek. Chanyeol, a nálam nyolc évvel fiatalabb fiú, akire kiskorában vigyázta, most itt ül mellettem az ajkaimon csüngve. Egyik keze arcomon, másik a combomon. Minél közelebb akar kerülni hozzám, érzem.
Nem lökhetem el, hiszen... élvezem. Akaratos, de tudja, mire van most szükségem. Kis habozás után, végül lehunyom szemeim és tincsei közé vezetem ujjaim. Kiélvezem az alkalmat, amíg lehet, így kicsit félénken is, de megmozdítottam ajkaim.
Elmosolyodott. Tisztán érzem, hogy belemosolygott a csókba. És ez, valahogy megnyugtatott. Tehát nem vagyok olyan borzalmas, mint hittem. Ám kezdett fogyni a levegőm, így enyhén meghúzva haját jeleztem, hogy lassan befejezhetnénk a nyálcserét. Szerencsére értette a célzásom, így egy utolsó puszit adva nekem távolodott el. De nem ment messzire, elég közel volt ahhoz, hogy érezzem forró leheletét. Szinte egyszerre nyitottuk ki a szemeinket, és egyből a másikét kezdtük fürkészni. Nem sokkal később én szólaltam meg először.
- Miért kaptam ezt, Chanyeol? - Kérdeztem szinte suttogva. Ő csak ajkába harapva rázta meg fejét, majd elengedve engem ült vissza eredeti helyére, és újra azzal a gyermeki mosollyal nézett vissza rám. Ilyenkor úgy megfojtanám ezt a barmot...
- Ki tudja. - Rántott hetykén vállat. - Tudnod kéne, hyung. - Mielőtt megvédhettem volna magam, felpattant és nyújtózkodott egyet. - Ideje menni, kezd besötétedni. És én személy szerint nem szeretnék farkas-kaja lenni. - Ciccegett nyelvével, majd intve fejével indult el a falu felé. Magamban puffogva siettem utána. Míg ő lép egyet azokkal a hatalmas lábaival, én jó ha megteszek hármat. Ki hitte volna, hogy ilyen nagyra fog nőni...
Lassan megérkeztünk a faluba, és a házunk felé vettük az irányt. Én közben próbáltam minél több dolgot leolvasni Yeol arcáról és mozdulatairól, de az istenért is... jobban álcázza az érzéseit, mint bárki más.
- Attól még, hogy egyfolytában engem lesel, csak azt bizonyítod be, hogy ellenállhatatlan vagyok. - Vigyorodott el és kuncogva nézett le rám. Fújtatva egyet csaptam vállba, és fejemre csapva kapucnim szegeztem tekintetem a poros földre. - Ahj, már, Minnie, tudod, hogy csak vicceltem. - Biggyesztette le ajkait, de most eldöntöttem, nem fog meghatni. Ha csinál valamit, számoljon a következményeivel is. Egy lemondó sóhaj kíséretében előre fordult és némán baktatott tovább. Befordultunk az egyik ház sarkán, mikor is brutális erővel letarolt egy szőke... démon.
- Nézz már az orrod elé, Kim, majdnem betörtem a fejem miattad. - Hallottam meg, azt a még Chanyeolénál is mélyebb hangot, amitől minden találkozásunkkor feláll a szőr a hátamon. Oh, Kim Namjoon, el sem tudod képzelni, mennyire hiányoztál az életemből...
- Én nézzek az orrom elé?! Te rohantál belém, újfent, kedves Monster! - Használtam azt a megszólítást, melyet "kiharcolt" magának. Igazából csak az apja fizette le a falu lakóit, hogy így hívják egy szem kicsiny fiát, akinél nagyobb szemetet még nem hordott hátán a föld.
- Pofád lapos, Piroska! - Hívott azon a néven, amit mindennél jobban utáltam. Még kiskorunkban, Namjoon mindig így csúfolt, hiszen a hajam vöröses színű volt, és mindig vörös kabátkában jártam, míg anyám élt... Azóta inkább a sötétebb dolgok híve vagyok. - Szerencséd, hogy nincs időm veszekedni. - Pattant fel és gyorsan leporolta magát. - Csüssz. - Intett egyet, majd elhúzta a csíkot. Még mindig homályosan láttam, Yeolnak kellett felsegítenie és leporolnia a hátam.
- Jó nagyot estél, Minseok. Minden oké? - Kérdezte, miközben óvatosan paskolgatta a hátam. Én csak helyeslően hümmögve biccentettem egyet, majd sóhajtottam egyet.
- Hogy én mennyire utálom ezt az állatot. - Morogtam magamnak.
- Inkább nem kérdezek rá, jó? - Nézett le rám Chan kedvesen, mire ismét bólintottam. Már szinte teljesen sötét volt, így viszonylag gyors léptekkel igyekeztünk a biztonságot adó házba. Miután beléptünk, apám épp vette fel a kabátját, indulni készült.
- Hova mész, édesapa? - Kérdeztem óvatosan, hátha nem tartozik rám. Egy keserű sóhaj kíséretében nézett rám.
- Újabb este, újabb halott. Most kaptam a hírt, hogy a falu szélén lakó, vén kujont ölte meg a farkas. Lehet, hogy senki nem kedvelte az öreget, de attól még számít. Ha elintéztem pár dolgot, jövök. Legyetek jók. - Veregetett minket vállba, majd elsietett.
- AZT a vén kujont, aki kiskorunkban az árva gyerekekre "vigyázott"? - Írt hatalmas macskakörmöket a levegőbe a füles, mire én vállat rántottam.
- Ismersz mást? Minden bizonnyal őt. És lehet, hogy csúnya, de én nem sajnálom. - Ráztam fejem, majd megszabadulva kabátomtól mentem be a szobába. Letérdeltem a kályha mellé és alágyújtottam. Beraktam pár farönköt, majd a sarkaimra ülve néztem, ahogy a narancssárga lángok szép lassan felemésztik a tölgydarabokat. A parketta megreccsent mögöttem, majd egy meleg testet éreztem meg magam mögött. Két kar fonódott derekam köré, amik egy izmos mellkashoz nyomták hátam. Halk, dobhártya simogató dallamot hallottam meg, minek hatására szemeim automatikusan csukódtak le. Fejem hátrabicsaklott, egyenesen Chanyeol vállára. Ajkait megéreztem arcomon, amint egy lágy puszit lehelt bőrömre. A hangja és a kellemes meleg hatására másodpercek alatt elnyomott az édes álom.
Nem lökhetem el, hiszen... élvezem. Akaratos, de tudja, mire van most szükségem. Kis habozás után, végül lehunyom szemeim és tincsei közé vezetem ujjaim. Kiélvezem az alkalmat, amíg lehet, így kicsit félénken is, de megmozdítottam ajkaim.
Elmosolyodott. Tisztán érzem, hogy belemosolygott a csókba. És ez, valahogy megnyugtatott. Tehát nem vagyok olyan borzalmas, mint hittem. Ám kezdett fogyni a levegőm, így enyhén meghúzva haját jeleztem, hogy lassan befejezhetnénk a nyálcserét. Szerencsére értette a célzásom, így egy utolsó puszit adva nekem távolodott el. De nem ment messzire, elég közel volt ahhoz, hogy érezzem forró leheletét. Szinte egyszerre nyitottuk ki a szemeinket, és egyből a másikét kezdtük fürkészni. Nem sokkal később én szólaltam meg először.
- Miért kaptam ezt, Chanyeol? - Kérdeztem szinte suttogva. Ő csak ajkába harapva rázta meg fejét, majd elengedve engem ült vissza eredeti helyére, és újra azzal a gyermeki mosollyal nézett vissza rám. Ilyenkor úgy megfojtanám ezt a barmot...
- Ki tudja. - Rántott hetykén vállat. - Tudnod kéne, hyung. - Mielőtt megvédhettem volna magam, felpattant és nyújtózkodott egyet. - Ideje menni, kezd besötétedni. És én személy szerint nem szeretnék farkas-kaja lenni. - Ciccegett nyelvével, majd intve fejével indult el a falu felé. Magamban puffogva siettem utána. Míg ő lép egyet azokkal a hatalmas lábaival, én jó ha megteszek hármat. Ki hitte volna, hogy ilyen nagyra fog nőni...
Lassan megérkeztünk a faluba, és a házunk felé vettük az irányt. Én közben próbáltam minél több dolgot leolvasni Yeol arcáról és mozdulatairól, de az istenért is... jobban álcázza az érzéseit, mint bárki más.
- Attól még, hogy egyfolytában engem lesel, csak azt bizonyítod be, hogy ellenállhatatlan vagyok. - Vigyorodott el és kuncogva nézett le rám. Fújtatva egyet csaptam vállba, és fejemre csapva kapucnim szegeztem tekintetem a poros földre. - Ahj, már, Minnie, tudod, hogy csak vicceltem. - Biggyesztette le ajkait, de most eldöntöttem, nem fog meghatni. Ha csinál valamit, számoljon a következményeivel is. Egy lemondó sóhaj kíséretében előre fordult és némán baktatott tovább. Befordultunk az egyik ház sarkán, mikor is brutális erővel letarolt egy szőke... démon.
- Nézz már az orrod elé, Kim, majdnem betörtem a fejem miattad. - Hallottam meg, azt a még Chanyeolénál is mélyebb hangot, amitől minden találkozásunkkor feláll a szőr a hátamon. Oh, Kim Namjoon, el sem tudod képzelni, mennyire hiányoztál az életemből...
- Én nézzek az orrom elé?! Te rohantál belém, újfent, kedves Monster! - Használtam azt a megszólítást, melyet "kiharcolt" magának. Igazából csak az apja fizette le a falu lakóit, hogy így hívják egy szem kicsiny fiát, akinél nagyobb szemetet még nem hordott hátán a föld.
- Pofád lapos, Piroska! - Hívott azon a néven, amit mindennél jobban utáltam. Még kiskorunkban, Namjoon mindig így csúfolt, hiszen a hajam vöröses színű volt, és mindig vörös kabátkában jártam, míg anyám élt... Azóta inkább a sötétebb dolgok híve vagyok. - Szerencséd, hogy nincs időm veszekedni. - Pattant fel és gyorsan leporolta magát. - Csüssz. - Intett egyet, majd elhúzta a csíkot. Még mindig homályosan láttam, Yeolnak kellett felsegítenie és leporolnia a hátam.
- Jó nagyot estél, Minseok. Minden oké? - Kérdezte, miközben óvatosan paskolgatta a hátam. Én csak helyeslően hümmögve biccentettem egyet, majd sóhajtottam egyet.
- Hogy én mennyire utálom ezt az állatot. - Morogtam magamnak.
- Inkább nem kérdezek rá, jó? - Nézett le rám Chan kedvesen, mire ismét bólintottam. Már szinte teljesen sötét volt, így viszonylag gyors léptekkel igyekeztünk a biztonságot adó házba. Miután beléptünk, apám épp vette fel a kabátját, indulni készült.
- Hova mész, édesapa? - Kérdeztem óvatosan, hátha nem tartozik rám. Egy keserű sóhaj kíséretében nézett rám.
- Újabb este, újabb halott. Most kaptam a hírt, hogy a falu szélén lakó, vén kujont ölte meg a farkas. Lehet, hogy senki nem kedvelte az öreget, de attól még számít. Ha elintéztem pár dolgot, jövök. Legyetek jók. - Veregetett minket vállba, majd elsietett.
- AZT a vén kujont, aki kiskorunkban az árva gyerekekre "vigyázott"? - Írt hatalmas macskakörmöket a levegőbe a füles, mire én vállat rántottam.
- Ismersz mást? Minden bizonnyal őt. És lehet, hogy csúnya, de én nem sajnálom. - Ráztam fejem, majd megszabadulva kabátomtól mentem be a szobába. Letérdeltem a kályha mellé és alágyújtottam. Beraktam pár farönköt, majd a sarkaimra ülve néztem, ahogy a narancssárga lángok szép lassan felemésztik a tölgydarabokat. A parketta megreccsent mögöttem, majd egy meleg testet éreztem meg magam mögött. Két kar fonódott derekam köré, amik egy izmos mellkashoz nyomták hátam. Halk, dobhártya simogató dallamot hallottam meg, minek hatására szemeim automatikusan csukódtak le. Fejem hátrabicsaklott, egyenesen Chanyeol vállára. Ajkait megéreztem arcomon, amint egy lágy puszit lehelt bőrömre. A hangja és a kellemes meleg hatására másodpercek alatt elnyomott az édes álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése