10. Rész
Kicsit megszeppentem, ugyanis nagyon új volt nekem ez a közeg. Minden tárgynak volt valami köze a szellemvilághoz, ami nem kicsit hozta rám a frászt. Kyungil oldalba bökött, így sikerült visszarázódnom a jelenbe. Gyorsan megkerültük, a most már csak kéken parázsló tűzrakóhelyet, majd helyet foglaltunk a másik oldalon. Törökülésbe húztam lábaim, majd nagy levegőt véve pillantottam fel a sámánra.
- Honnan tudta, hogy jönni fogok? - Kérdeztem halkan, kíváncsian, mire egy féloldalas mosoly ült ajkaira.
- Minseok. Én mindent tudok. - Fektette el maga mellett a botját, majd térdére támaszkodva nézett olyan mélyen szemeimbe, hogy az már nekem volt kellemetlen. - De el nem tudom képzelni, hogy mégis miért kerestél fel egy magam fajta öregembert. - Sóhajtott egy nagyot.
- Volt egy különös álmom a Farkassal és...
- Ne folytasd, kezdjük ezzel. - Vágott hirtelen szavamba, majd maga mellé húzott egy kisebb edényt, melyben sötét színű por volt. - Mit álmodtál vele? - Pillantott rám újból, míg ujjai között át-átszűrte a tálka tartalmát.
- Sötét volt, csak mi ketten voltunk az álomban... - Kezdtem lassan mesélni, egy nagy levegő vétel után. Minden kis részletet elmondtam, amire elékeztem. A megszelídülést, a furcsa, kéken izzó jeleket, és a testem önakaratát. Néha Kyungilra pillantok, aki szintén olyan értetlenül áll a dolog elébe, mint én. Ám a sámán tekintetéből azt szűrtem ki, hogy elég sok dolgot tudott értelmezni. Mikor befejeztem az álmom kifejtését, a találkozásainkat is elregéltem. Mikor először láttam szelídnek, és amikor megmentett a hófehér vadállattól. Ezután egy maroknyi port dobott a parázsra, mire a tengerkék lángok újult erővel lobbantak fel.
- Elhiszem, hogy ebből semmit nem értetek. - Szólal meg rekedtes hangon az öregember, míg a tűz játékát figyeli. - Minseok... te nem vagy egy átlagos fiú, gondolom erre már te is rájöttél. - Intézi felém szavait, mire nyelve egyet biccentek. - A Farkasunk nem egy egyszerű farkas. Erre már akkor rájöttem, mikor láttam, hogy semmilyen fegyver nem képes ártani neki. De biztosan csak az álmod és a tapasztalatod után merem kijelenteni. - Ekkor felnéz a lángokból, egyenesen rám. - Ő egy Alakváltó. - Amint ezt kimondja, egy hűvös szellő fut körbe a sátor falain belül, mely megszólaltatja a szélcsengőként szolgáló felfűzött csontokat, és meglibbenti a kifüggesztett anyagcsíkokat. Engem egyből kiráz a hideg, ajkamat is beharapom hirtelen. Kyungil csak összehúzza magát, úgy követi szemével a himbálódzó, üreges csontokat. A sámán mély levegőt vesz, majd folytatja. - Ősidők óta léteznek olyan példányok, akik valamilyen módon emberi alakba tudnak bújni. Farkasok hozzák őket világra, de ember csecsemőként látnak napvilágot. Innen tudni, a falka egy Alakváltóval lett gazdagabb. - Kezébe veszi botját, majd megpiszkálja a parazsat. - Attól, hogy emberi vér csörgedezik a testükben, sokkalta erősebbek és szívósabbak, de így is le lehet őket győzni. - Fejezi be mély hangon.
- Képtelenség. Évtizedek óta rettegésben tart minket minden téli estén, és bármilyen fegyverrel próbálkozunk, egyikkel sem járunk sikerrel. - Szólal fel ellenzést nem tűrő hangon Kyungil, mire a sámán arcára egy hitetlen mosoly ül ki.
- Egy nagy darab, szőrös katona, holmi hegyes fémdarabbal persze, hogy nem képes kioltani az Alakváltók életét. Csak is egy ember képes erre. Méghozzá az, akinél megtörtént a bevésődés. Vagyis nálad, Minseok. Te tudsz vele végezni. - Veszi el botját a tűzből, majd lerakva maga mellé támaszkodik meg térdein.
- Bevésődés? Az mi? - Kérdezzük Kyungillal szinte egyszerre, mely egy féloldalas mosolyt csal az öreg arcára.
- Olyasmi, mint a kacsamama és a csibéi. A kicsik, mikor kibújnak a tojásból, meglátják az anyjukat, aki be is vésődik náluk. Vagyis egy olyan szoros kapcsolat alakul ki közöttük, amit senki nem tud feloszlatni, egészen addig, míg az egyikük el nem pusztul. Az Alakváltóknál, sőt, az egyszerű farkasoknál is fent áll a bevésődés alapelve. Csak itt nem maguk a lények választják ki az alanyt, hanem a tudat alattijuk. Biztos vagyok benne, hogy itt is erről lehet szó.
- Honnan gondolja? - Kérdezem, közelebb mászva hozzá.
- Mikor elég közel került hozzád, kifordult magából. Teljesen megváltozott, ugyanis akkor találkozott veled először személyesen. A farkas ösztöne széttépett volna, de a bevésődés miatt képtelen volt bántani.
- Akkor ezt mivel magyarázza? - Emelem fel bekötött kezem.
- Ahogy mondtad, az apád közbe avatkozott. Az ilyen hirtelen ingerek a legrosszabbat is kihozhatják az állatokból. Nincs rosszabb, mint egy ijedt, sebezhető helyzetben levő fenevad. - Magyarázta nyomatékosítva szavait. - Bízik benned, jobban mint saját magában, védelmez és nem hagyja, hogy bajod essen.
- De én nem... én gyűlölöm őt, megölte az anyámat és lemészárolta majdnem a fél falut. Nem tudok megbízni benne. - Rázom hevesen fejem, szinte beleszédülök.
- Minseok... Kiválasztott téged, nem tudsz ellenne mit tenni. És láttam rajtad mesélés közben, hogy megbabonázott téged az állat. - Jelenti ki azt, amitől féltem. Idegesen túrom hátra tincseim.
- Ez nem ilyen egyszerű. - Fújtatom. - És mi van azokkal a jelekkel? - pillantok fel rá.
- Meg fognak jelenni, mikor eljön az ideje. Csak várj türelemmel. - Hajtja meg fejét, miszerint az ő munkája itt bevégeztetett. Felállunk Kyungillal, majd mélyen meghajolva hátrálunk ki a sátorból.
Kiérve a hideg levegőre, sóhajtok egy nagyot, így leheletem láthatóvá válik vörös ajkaim előtt.
- Ez nekem is sok volt, nem tudom, te hogy érezheted magad. - Pillant le rám barátom.
- Semmit nem értek. - Ingatom fejem. - De remélem idővel minden helyre áll, és le tudjuk győzni a Farkast. - Szorítom ökölbe kezem.
- A sámán is megmondta, csak te tudod megölni őt. A közeledben legyengül, sebezhető lesz. Neked kell elvenni az életét. - Szorította meg vállam, majd egy meleg ölelés után felhúzta kapucniját, és eltűnt a tömegben.
Én még álltam ott egy kis ideig, majd elfordítva fejem indulok az erdő szélére, így kikerülhetem a zsibongó népet. Kezeim zsebembe csúsztatva szögezem tekintetem a földre, így csak azt nézem, ahova lábaimat tennem kell.
Már majdnem befordultam a házunk irányába, mikor zörejt hallok meg a bokrok közül. Odakapva fejem keresem tekintetemmel a forrást, míg nem megpillantom.
A vérvörös szempár szinte hívogat, csábít, térjek le az utamról. Lábaimat nem én irányítom, az állat felé fordulva indulok meg az Alakváltó irányába, míg Ő egyre jobban merül el a farengetegbe.
- Sötét volt, csak mi ketten voltunk az álomban... - Kezdtem lassan mesélni, egy nagy levegő vétel után. Minden kis részletet elmondtam, amire elékeztem. A megszelídülést, a furcsa, kéken izzó jeleket, és a testem önakaratát. Néha Kyungilra pillantok, aki szintén olyan értetlenül áll a dolog elébe, mint én. Ám a sámán tekintetéből azt szűrtem ki, hogy elég sok dolgot tudott értelmezni. Mikor befejeztem az álmom kifejtését, a találkozásainkat is elregéltem. Mikor először láttam szelídnek, és amikor megmentett a hófehér vadállattól. Ezután egy maroknyi port dobott a parázsra, mire a tengerkék lángok újult erővel lobbantak fel.
- Elhiszem, hogy ebből semmit nem értetek. - Szólal meg rekedtes hangon az öregember, míg a tűz játékát figyeli. - Minseok... te nem vagy egy átlagos fiú, gondolom erre már te is rájöttél. - Intézi felém szavait, mire nyelve egyet biccentek. - A Farkasunk nem egy egyszerű farkas. Erre már akkor rájöttem, mikor láttam, hogy semmilyen fegyver nem képes ártani neki. De biztosan csak az álmod és a tapasztalatod után merem kijelenteni. - Ekkor felnéz a lángokból, egyenesen rám. - Ő egy Alakváltó. - Amint ezt kimondja, egy hűvös szellő fut körbe a sátor falain belül, mely megszólaltatja a szélcsengőként szolgáló felfűzött csontokat, és meglibbenti a kifüggesztett anyagcsíkokat. Engem egyből kiráz a hideg, ajkamat is beharapom hirtelen. Kyungil csak összehúzza magát, úgy követi szemével a himbálódzó, üreges csontokat. A sámán mély levegőt vesz, majd folytatja. - Ősidők óta léteznek olyan példányok, akik valamilyen módon emberi alakba tudnak bújni. Farkasok hozzák őket világra, de ember csecsemőként látnak napvilágot. Innen tudni, a falka egy Alakváltóval lett gazdagabb. - Kezébe veszi botját, majd megpiszkálja a parazsat. - Attól, hogy emberi vér csörgedezik a testükben, sokkalta erősebbek és szívósabbak, de így is le lehet őket győzni. - Fejezi be mély hangon.
- Képtelenség. Évtizedek óta rettegésben tart minket minden téli estén, és bármilyen fegyverrel próbálkozunk, egyikkel sem járunk sikerrel. - Szólal fel ellenzést nem tűrő hangon Kyungil, mire a sámán arcára egy hitetlen mosoly ül ki.
- Egy nagy darab, szőrös katona, holmi hegyes fémdarabbal persze, hogy nem képes kioltani az Alakváltók életét. Csak is egy ember képes erre. Méghozzá az, akinél megtörtént a bevésődés. Vagyis nálad, Minseok. Te tudsz vele végezni. - Veszi el botját a tűzből, majd lerakva maga mellé támaszkodik meg térdein.
- Bevésődés? Az mi? - Kérdezzük Kyungillal szinte egyszerre, mely egy féloldalas mosolyt csal az öreg arcára.
- Olyasmi, mint a kacsamama és a csibéi. A kicsik, mikor kibújnak a tojásból, meglátják az anyjukat, aki be is vésődik náluk. Vagyis egy olyan szoros kapcsolat alakul ki közöttük, amit senki nem tud feloszlatni, egészen addig, míg az egyikük el nem pusztul. Az Alakváltóknál, sőt, az egyszerű farkasoknál is fent áll a bevésődés alapelve. Csak itt nem maguk a lények választják ki az alanyt, hanem a tudat alattijuk. Biztos vagyok benne, hogy itt is erről lehet szó.
- Honnan gondolja? - Kérdezem, közelebb mászva hozzá.
- Mikor elég közel került hozzád, kifordult magából. Teljesen megváltozott, ugyanis akkor találkozott veled először személyesen. A farkas ösztöne széttépett volna, de a bevésődés miatt képtelen volt bántani.
- Akkor ezt mivel magyarázza? - Emelem fel bekötött kezem.
- Ahogy mondtad, az apád közbe avatkozott. Az ilyen hirtelen ingerek a legrosszabbat is kihozhatják az állatokból. Nincs rosszabb, mint egy ijedt, sebezhető helyzetben levő fenevad. - Magyarázta nyomatékosítva szavait. - Bízik benned, jobban mint saját magában, védelmez és nem hagyja, hogy bajod essen.
- De én nem... én gyűlölöm őt, megölte az anyámat és lemészárolta majdnem a fél falut. Nem tudok megbízni benne. - Rázom hevesen fejem, szinte beleszédülök.
- Minseok... Kiválasztott téged, nem tudsz ellenne mit tenni. És láttam rajtad mesélés közben, hogy megbabonázott téged az állat. - Jelenti ki azt, amitől féltem. Idegesen túrom hátra tincseim.
- Ez nem ilyen egyszerű. - Fújtatom. - És mi van azokkal a jelekkel? - pillantok fel rá.
- Meg fognak jelenni, mikor eljön az ideje. Csak várj türelemmel. - Hajtja meg fejét, miszerint az ő munkája itt bevégeztetett. Felállunk Kyungillal, majd mélyen meghajolva hátrálunk ki a sátorból.
Kiérve a hideg levegőre, sóhajtok egy nagyot, így leheletem láthatóvá válik vörös ajkaim előtt.
- Ez nekem is sok volt, nem tudom, te hogy érezheted magad. - Pillant le rám barátom.
- Semmit nem értek. - Ingatom fejem. - De remélem idővel minden helyre áll, és le tudjuk győzni a Farkast. - Szorítom ökölbe kezem.
- A sámán is megmondta, csak te tudod megölni őt. A közeledben legyengül, sebezhető lesz. Neked kell elvenni az életét. - Szorította meg vállam, majd egy meleg ölelés után felhúzta kapucniját, és eltűnt a tömegben.
Én még álltam ott egy kis ideig, majd elfordítva fejem indulok az erdő szélére, így kikerülhetem a zsibongó népet. Kezeim zsebembe csúsztatva szögezem tekintetem a földre, így csak azt nézem, ahova lábaimat tennem kell.
Már majdnem befordultam a házunk irányába, mikor zörejt hallok meg a bokrok közül. Odakapva fejem keresem tekintetemmel a forrást, míg nem megpillantom.
A vérvörös szempár szinte hívogat, csábít, térjek le az utamról. Lábaimat nem én irányítom, az állat felé fordulva indulok meg az Alakváltó irányába, míg Ő egyre jobban merül el a farengetegbe.
