9. Rész
Reggel magányosan keltem a puha ágyamban, Tzuyu gondolom már korábban felkelt. Egy nagy sóhaj kíséretében vergődtem magam ülő helyzetbe, majd kimászva az ágyból kaptam magamra mellényem. Hűvös volt ma reggel, így összehúzva magamon felsőm baktattam le a konyhába, ahol elvéve egy almát ültem le az egyik székre. Felhúztam térdeimet, majd az asztalra könyökölve kezdtem eszegetni a ropogós gyümölcsöt.
Eszembe jutott a tegnap hajnal, mikor azt a különös dolgot álmodtam a Farkassal. Kirázott a hideg, pedig csak rá gondoltam... Még mindig nem tudtam, hogy mit is jelentettek a különös álomképek, de valahogy rá kell jönnöm, különben beleőrülök.
- Megjöttem! - Hallottam meg édes hangját az ajtó nyikordulásai között. Tzuyu...
- Mondd csak, drágám, mit is mondtál nekem tegnap, hova menjek el? - Fordultam felé fejemmel, mikor mosolyogva lépett be a helyiségbe hátán valami nagy dögöt cipelve, amit le is vágott az asztalra.
- Az álmoddal kapcsolatban? - Biccentettem. - A sámánhoz. Ő már elég idős, sok mindent hallott és látott, hátha tud segíteni. - Pillantott rám, majd leguggolva mosta meg kezét a vizes vödörben. - A falu közepén él a sátrában, de a fia halála, vagyis, gyilkossága óta sokat van a szomszéd házban, ahol a fiú lakott. - Sóhajtott szomorúan, majd előhúzott egy nagy kést az egyik fiókból.
- Oho, aranyom, ennyire nem vészes! - Emeltem fel kezeim védekezően, mire jóleső nevetés szakadt fel belőle.
- Nem neked lesz, csacsi! Reggel vadászni voltam, és lőttem egy récét. - Bökött fejével kuncogva az asztalon elnyúló állatra. Megnyugodva szusszantam egyet, majd felállva álltam húgom mögé és átölelve derekát támasztottam fejem vállára.
- Ilyenkor féltelek ám, ugye tudod? - Motyogtam halkan, míg ő kuncogva rázta fejét.
- Tudok magamra vigyázni oppa. Hisz te tanítottál, nem? - Vigyorodott el, majd felkapva az állatot sietett ki a ház mögé, hogy megnyúzhassa. Hát igen... volt kitől tanulnia a nagylánynak...
Mosolyogva megráztam fejem, majd a szobámba menve öltöztem át jó meleg ruhába, majd egy nagy levegőt véve léptem ki az enyhe hóesésre. Fejemre húzva a szőrmekapucnit dugtam zsebre kezeim és elindultam az erdő széle felé. Igaz, hogy a végcélom a falu közepe, de nem hagyhattam ki a sétát a szépen alászálló hópelyhek között.
Mosolyogva hallgattam, ahogy bakancsom alatt ropog a hó, és ahogy a balták rá-rácsapódnak a vaskos fák törzsére. Az emberek kivágtak pár fát, hisz este valamivel fűteni kell...
Mikor elértem egy elhagyatottabb részre, minden elcsendesült. A havon kívül más hangot nem hallottam, a puha dunna mindent elnyelt. Tekintetem az erdőre vetettem, ahol semmilyen mozgást nem véltem felfedezni, ami nem volt meglepő ilyen időjárásban. Fejem rázva siettem tovább, míg el nem értem a sámán sátrához vezető úthoz. Rákanyarodva lassítottam hisz errefelé már sok ember lézengett, nem akartam bunkó módon fellökni mindenkit. Ám így sem sikerülhetett minden, egy magas fickó vállának sikerült nekimennem. Rögtön meghajoltam kicsit, majd elmotyogtam egy bocsánatot, mikor is egy hatalmas kezet éreztem meg felkarom köré fonódni.
- Nem gondolod, hogy illene néha utánam nézned, hogy élek-e? - Hallottam meg dörmögő hangját, ami mögött egy kis szemrehányást véltem felfedezni. Vigyorogva pillantottam fel Kyungilra, aki féloldalas mosollyal pillantott le rám. - Épp hozzád igyekeztem. Mi járatban erre? - Kérdezte, már normális hangszínben.
- A sámánhoz, beszélnem kéne vele... a Farkasról. - Köhintettem el a végét, míg szabad kezemmel tarkómra simítottam.
- Miért? Találkoztál vele azóta, hogy átharapta a kezed? - Bökött fejével kézfejemre, melyet még mindig egy kisebb kötés fedett. Én csak biccentve rejtettem sérült kezem kabátom alá, majd felnéztem rá.
- Egyszer, de erről csak te tudsz. - Vettem lentebb a hangom. - És egyszer megjelent álmomban. De nem itt szeretném ezeket megvitatni. - Ráztam fejem. - Kísérj el a sámánhoz, ott mindent megtudhatsz. - Ajánlottam fel, mire a fiú bólintott, így már ketten indultunk meg a hatalmas, bőrrel és szőrmével fedett sátor felé. Kyungil előreengedett, így egy nagy levegőt véve húztam el az ajtóként szolgáló vásznat. Belépve egy nagy tér fogadott, közepén egy tűzrakóhellyel, melyből épp akkor csaptak fel a forró lángok. Mozgást fedeztem fel magam előtt, egy idős férfi állt fel vaskos botjára támaszkodva.
- Kim Minseok... Már vártalak. - Fordult felém az öregember, kedves mosollyal ráncos arcán, míg görbe ujjas, enyhén remegő kezével intett felénk. - Gyertek gyermekek, sok megbeszélni valónk van. - Ezzel megfordult, és visszaült eredeti helyére a most már kékes színben táncoló lángok elé...
Eszembe jutott a tegnap hajnal, mikor azt a különös dolgot álmodtam a Farkassal. Kirázott a hideg, pedig csak rá gondoltam... Még mindig nem tudtam, hogy mit is jelentettek a különös álomképek, de valahogy rá kell jönnöm, különben beleőrülök.
- Megjöttem! - Hallottam meg édes hangját az ajtó nyikordulásai között. Tzuyu...
- Mondd csak, drágám, mit is mondtál nekem tegnap, hova menjek el? - Fordultam felé fejemmel, mikor mosolyogva lépett be a helyiségbe hátán valami nagy dögöt cipelve, amit le is vágott az asztalra.
- Az álmoddal kapcsolatban? - Biccentettem. - A sámánhoz. Ő már elég idős, sok mindent hallott és látott, hátha tud segíteni. - Pillantott rám, majd leguggolva mosta meg kezét a vizes vödörben. - A falu közepén él a sátrában, de a fia halála, vagyis, gyilkossága óta sokat van a szomszéd házban, ahol a fiú lakott. - Sóhajtott szomorúan, majd előhúzott egy nagy kést az egyik fiókból.
- Oho, aranyom, ennyire nem vészes! - Emeltem fel kezeim védekezően, mire jóleső nevetés szakadt fel belőle.
- Nem neked lesz, csacsi! Reggel vadászni voltam, és lőttem egy récét. - Bökött fejével kuncogva az asztalon elnyúló állatra. Megnyugodva szusszantam egyet, majd felállva álltam húgom mögé és átölelve derekát támasztottam fejem vállára.
- Ilyenkor féltelek ám, ugye tudod? - Motyogtam halkan, míg ő kuncogva rázta fejét.
- Tudok magamra vigyázni oppa. Hisz te tanítottál, nem? - Vigyorodott el, majd felkapva az állatot sietett ki a ház mögé, hogy megnyúzhassa. Hát igen... volt kitől tanulnia a nagylánynak...
Mosolyogva megráztam fejem, majd a szobámba menve öltöztem át jó meleg ruhába, majd egy nagy levegőt véve léptem ki az enyhe hóesésre. Fejemre húzva a szőrmekapucnit dugtam zsebre kezeim és elindultam az erdő széle felé. Igaz, hogy a végcélom a falu közepe, de nem hagyhattam ki a sétát a szépen alászálló hópelyhek között.
Mosolyogva hallgattam, ahogy bakancsom alatt ropog a hó, és ahogy a balták rá-rácsapódnak a vaskos fák törzsére. Az emberek kivágtak pár fát, hisz este valamivel fűteni kell...
Mikor elértem egy elhagyatottabb részre, minden elcsendesült. A havon kívül más hangot nem hallottam, a puha dunna mindent elnyelt. Tekintetem az erdőre vetettem, ahol semmilyen mozgást nem véltem felfedezni, ami nem volt meglepő ilyen időjárásban. Fejem rázva siettem tovább, míg el nem értem a sámán sátrához vezető úthoz. Rákanyarodva lassítottam hisz errefelé már sok ember lézengett, nem akartam bunkó módon fellökni mindenkit. Ám így sem sikerülhetett minden, egy magas fickó vállának sikerült nekimennem. Rögtön meghajoltam kicsit, majd elmotyogtam egy bocsánatot, mikor is egy hatalmas kezet éreztem meg felkarom köré fonódni.
- Nem gondolod, hogy illene néha utánam nézned, hogy élek-e? - Hallottam meg dörmögő hangját, ami mögött egy kis szemrehányást véltem felfedezni. Vigyorogva pillantottam fel Kyungilra, aki féloldalas mosollyal pillantott le rám. - Épp hozzád igyekeztem. Mi járatban erre? - Kérdezte, már normális hangszínben.
- A sámánhoz, beszélnem kéne vele... a Farkasról. - Köhintettem el a végét, míg szabad kezemmel tarkómra simítottam.
- Miért? Találkoztál vele azóta, hogy átharapta a kezed? - Bökött fejével kézfejemre, melyet még mindig egy kisebb kötés fedett. Én csak biccentve rejtettem sérült kezem kabátom alá, majd felnéztem rá.
- Egyszer, de erről csak te tudsz. - Vettem lentebb a hangom. - És egyszer megjelent álmomban. De nem itt szeretném ezeket megvitatni. - Ráztam fejem. - Kísérj el a sámánhoz, ott mindent megtudhatsz. - Ajánlottam fel, mire a fiú bólintott, így már ketten indultunk meg a hatalmas, bőrrel és szőrmével fedett sátor felé. Kyungil előreengedett, így egy nagy levegőt véve húztam el az ajtóként szolgáló vásznat. Belépve egy nagy tér fogadott, közepén egy tűzrakóhellyel, melyből épp akkor csaptak fel a forró lángok. Mozgást fedeztem fel magam előtt, egy idős férfi állt fel vaskos botjára támaszkodva.
- Kim Minseok... Már vártalak. - Fordult felém az öregember, kedves mosollyal ráncos arcán, míg görbe ujjas, enyhén remegő kezével intett felénk. - Gyertek gyermekek, sok megbeszélni valónk van. - Ezzel megfordult, és visszaült eredeti helyére a most már kékes színben táncoló lángok elé...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése