11. Rész

Nagyon sajnálom a kimaradást, de elég sok dolgom volt és még mostanra sem tudtam belerázódni az iskolai életbe :D És most szólok, hogy a következő évem zűrös és fárasztó lesz, úgy hogy nem tudok sűrűn részt hozni, de igyekszem! :) Nem is zavarok tovább, jó olvasást!

11. Rész

A kopasz ágak végigkarcolják mellényem, ahogy elhaladok mellettük. A hó alatt megbúvó kövek majdnem ledöntenek a lábamról, de valahogy mindig sikerül megúsznom arcom találkozását a hideg földdel. 
Csak is az állat tekintetét figyelem, utána megyek, egyre beljebb és beljebb a kietlen erdőben, míg egyszer meg nem torpan egy kopárabb részen. Ekkor én is megálljt parancsolok lábaimnak, tartva az öt lépés távolságot. Ökölbe szorítva kezem rázom meg fejem, és csak ekkor tudatosul bennem, hogy nem tudom, hol járok. A hó mindenhol friss, a fákat nem vágták ki, így tudom, ennyire még egy falu lakó sem merészkedett el. Körbe kapom fejem, de mind hiába, a láthatáron csak egyforma, kopasz fákat látok. Ha történik itt velem valami, arra soha nem fog fény derülni...
Tekintetem ismét a Farkasra vezettem. Csak ült, csendben, vörös szemeivel engem vizslatva. Kirázott a hideg ettől az egész helyzettől, de ha már végig hallgattam az öreg sámánt és eljöttem ideáig, követve a Farkast, teszek egy próbát. 
Nagy levegőt veszek, majd lassan kifújva azt ereszkedek két térdre, így szemmagasságba kerültem az állattal. Látszólag nem érti a helyzetet, hisz felemelkedve hátrál egy lépést, miközben megvillantja éles fogait. De nem félek tőle, hisz tudom: nem akar bántani.
- Miért hoztál ide? - Kérdeztem halkan. Gondoltam, hogy nem fog megszólalni, hisz ez a valóság, nem valami elcseszett tündérmese. Ha az lenne, én piros köpenyben rohangálnék dalolászva a virágok között, míg a Farkas továbbra is embereket enne. Habár... ez félig így van.
Az állat, mintha megértette volna kérdésem, felvette nyugodt arckifejezését, miközben tett felém egy lépést. Lassan, megfontoltan mozgott, mintha rossz lenne az, amit tesz. Tekintetem ismét szemein pihentek meg, amik halványulni kezdtek. A vérvörös kezdte átadni helyét a sokkalta lágyabb, halvány tengerkéknek. Ám most nem csak egy másodpercre. Az eddigi gyilkos helyett egy, szinte már barátságosnak mondható teremtmény állt előttem. 
A kisugárzása is teljesen megváltozott, mintha nem is az a Farkas lenne, aki annyi falusi életét kioltotta. Kezem lassan felemeltem, és kinyújtottam felé. A hátamra kapott szőrme lecsúszott kézfejemről, így láthatóvá vált a kötésem. Tenyeremben egy apró piros foltot láttam, miszerint átvérzett a kötés. 
De ezt nem csak én vettem észre. Az állat is a kezemre pillantott, majd rögtön hátrált is egy lépést. Szemeiben valami furcsát láttam megcsillanni... a felismerést és a sajnálatot. Felfogta, mit tett. Fülei lekonyultak és feje megereszkedett. Mint egy házi öleb, úgy viselkedett. Még halkan nyüszített is egyet, mintha azt monda volna; Ne haragudj.
- Nem történt semmi baj. Jól vagyok. - Húztam le ruhám ujját egy halvány mosollyal, majd térdemre helyeztem karjaim. A Kék szemű csak felemelte egyik mellső lábát, majd megtette a köztünk lévő távolságot és elém ült. Még nem ért hozzám, de éreztem meleg szuszogását mellkasomnak csapódni. 
Közel volt hozzám, de teljesen más arcát mutatta. Nem volt vad, nem volt vérszomjas, kész kezesbárány lett belőle, szerintem életében először. Kezem ismét felemeltem és lassan közelítettem az állat feje búbja felé. Engedelmeskedve nekem lehunyta szemét és lebiccentette fejét. A szívem a torkomban dobogott, ujjaim remegtek, mint a nyárfa levél. Ám ezekkel mit sem törődve túrtam bele a hihetetlenül dús és selymes bundájába. Ő pedig készségesen bújt tenyerembe, amin elmosolyodtam. Füle tövénél megvakartam kicsit, mire kinyújtva nyelvét lihegett egyet. Aranyos volt...
- Te nem az vagy, aki minden este megjelenik a falunkban és öldököl... Te kedves vagy. - Suttogtam, miközben lejjebb siklatva kezem cirógattam hátát. Érti, amit mondok, ebben biztos vagyok, hisz bólintott egyet. Maga is tudja, hogy rossz az amit tesz. De nem fog változni, hisz ezt csinálja évtizedek óta, a mozdulatsorok már beleivódtak az izmaiba. Az ölés neki olyan, mint egy láncdohányosnak a cigaretta. Akárki, akárhányszor kéri, nem tud megválni a nikotinos szálaktól, maximum pár napig... Utána pedig kezdődik az egész elölről. 
Egy enyhe, szúró fájdalom zökkentett ki gondolkodásomból. A kötésem alatt éreztem. Egyre kezdett erősödni, már remegtem is. El nem tudtam képzelni, mi történhet, így gyorsan kibogoztam a véres kötést, és leejtettem a hideg hóba. A kézfejem bőre mocorogni kezdett, majd pár ponton világítani. Az álmom... 
A kék fény bántotta szemem, így elfordítva fejem vártam ki, míg a fájdalom elmúlik. Másodpercek múlva egy kisebb, halványan lüktető ábra látott napvilágot: egy Hópehely. Kezem megfordítottam, de az eddigi hegnek hűlt helye. Begyógyult, mintha ott se lett volna. Szaporábban kezdtem venni a levegőt, majd tekintetem a Farkasra kaptam, kinek homlokán az az álombeli Sárkány sziluett jelent meg. 
A sámánnak igaza volt. 
A Farkas és én összetartozunk...

10. Rész

Ismét én, gondoltam kárpótollak titeket a több mint egy hónapos kihagyásért :) Jó olvasást, ismét!

10. Rész

Kicsit megszeppentem, ugyanis nagyon új volt nekem ez a közeg. Minden tárgynak volt valami köze a szellemvilághoz, ami nem kicsit hozta rám a frászt. Kyungil oldalba bökött, így sikerült visszarázódnom a jelenbe. Gyorsan megkerültük, a most már csak kéken parázsló tűzrakóhelyet, majd helyet foglaltunk a másik oldalon. Törökülésbe húztam lábaim, majd nagy levegőt véve pillantottam fel a sámánra. 

- Honnan tudta, hogy jönni fogok? - Kérdeztem halkan, kíváncsian, mire egy féloldalas mosoly ült ajkaira. 

- Minseok. Én mindent tudok. - Fektette el maga mellett a botját, majd térdére támaszkodva nézett olyan mélyen szemeimbe, hogy az már nekem volt kellemetlen. - De el nem tudom képzelni, hogy mégis miért kerestél fel egy magam fajta öregembert. - Sóhajtott egy nagyot.

- Volt egy különös álmom a Farkassal és... 

- Ne folytasd, kezdjük ezzel. - Vágott hirtelen szavamba, majd maga mellé húzott egy kisebb edényt, melyben sötét színű por volt. - Mit álmodtál vele? - Pillantott rám újból, míg ujjai között át-átszűrte a tálka tartalmát.
- Sötét volt, csak mi ketten voltunk az álomban... - Kezdtem lassan mesélni, egy nagy levegő vétel után. Minden kis részletet elmondtam, amire elékeztem. A megszelídülést, a furcsa, kéken izzó jeleket, és a testem önakaratát. Néha Kyungilra pillantok, aki szintén olyan értetlenül áll a dolog elébe, mint én. Ám a sámán tekintetéből azt szűrtem ki, hogy elég sok dolgot tudott értelmezni. Mikor befejeztem az álmom kifejtését, a találkozásainkat is elregéltem. Mikor először láttam szelídnek, és amikor megmentett a hófehér vadállattól. Ezután egy maroknyi port dobott a parázsra, mire a tengerkék lángok újult erővel lobbantak fel. 
- Elhiszem, hogy ebből semmit nem értetek. - Szólal meg rekedtes hangon az öregember, míg a tűz játékát figyeli. - Minseok... te nem vagy egy átlagos fiú, gondolom erre már te is rájöttél. - Intézi felém szavait, mire nyelve egyet biccentek. - A Farkasunk nem egy egyszerű farkas. Erre már akkor rájöttem, mikor láttam, hogy semmilyen fegyver nem képes ártani neki. De biztosan csak az álmod és a tapasztalatod után merem kijelenteni. - Ekkor felnéz a lángokból, egyenesen rám. - Ő egy Alakváltó. - Amint ezt kimondja, egy hűvös szellő fut körbe a sátor falain belül, mely megszólaltatja a szélcsengőként szolgáló felfűzött csontokat, és meglibbenti a kifüggesztett anyagcsíkokat. Engem egyből kiráz a hideg, ajkamat is beharapom hirtelen. Kyungil csak összehúzza magát, úgy követi szemével a himbálódzó, üreges csontokat. A sámán mély levegőt vesz, majd folytatja. - Ősidők óta léteznek olyan példányok, akik valamilyen módon emberi alakba tudnak bújni. Farkasok hozzák őket világra, de ember csecsemőként látnak napvilágot. Innen tudni, a falka egy Alakváltóval lett gazdagabb. - Kezébe veszi botját, majd megpiszkálja a parazsat. - Attól, hogy emberi vér csörgedezik a testükben, sokkalta erősebbek és szívósabbak, de így is le lehet őket győzni. - Fejezi be mély hangon.
- Képtelenség. Évtizedek óta rettegésben tart minket minden téli estén, és bármilyen fegyverrel próbálkozunk, egyikkel sem járunk sikerrel. - Szólal fel ellenzést nem tűrő hangon Kyungil, mire a sámán arcára egy hitetlen mosoly ül ki. 
- Egy nagy darab, szőrös katona, holmi hegyes fémdarabbal persze, hogy nem képes kioltani az Alakváltók életét. Csak is egy ember képes erre. Méghozzá az, akinél megtörtént a bevésődés. Vagyis nálad, Minseok. Te tudsz vele végezni. - Veszi el botját a tűzből, majd lerakva maga mellé támaszkodik meg térdein.
- Bevésődés? Az mi? - Kérdezzük Kyungillal szinte egyszerre, mely egy féloldalas mosolyt csal az öreg arcára.
- Olyasmi, mint a kacsamama és a csibéi. A kicsik, mikor kibújnak a tojásból, meglátják az anyjukat, aki be is vésődik náluk. Vagyis egy olyan szoros kapcsolat alakul ki közöttük, amit senki nem tud feloszlatni, egészen addig, míg az egyikük el nem pusztul. Az Alakváltóknál, sőt, az egyszerű farkasoknál is fent áll a bevésődés alapelve. Csak itt nem maguk a lények választják ki az alanyt, hanem a tudat alattijuk. Biztos vagyok benne, hogy itt is erről lehet szó. 
- Honnan gondolja? - Kérdezem, közelebb mászva hozzá.
- Mikor elég közel került hozzád, kifordult magából. Teljesen megváltozott, ugyanis akkor találkozott veled először személyesen. A farkas ösztöne széttépett volna, de a bevésődés miatt képtelen volt bántani.
- Akkor ezt mivel magyarázza? - Emelem fel bekötött kezem.
- Ahogy mondtad, az apád közbe avatkozott. Az ilyen hirtelen ingerek a legrosszabbat is kihozhatják az állatokból. Nincs rosszabb, mint egy ijedt, sebezhető helyzetben levő fenevad. - Magyarázta nyomatékosítva szavait. - Bízik benned, jobban mint saját magában, védelmez és nem hagyja, hogy bajod essen. 
- De én nem... én gyűlölöm őt, megölte az anyámat és lemészárolta majdnem a fél falut. Nem tudok megbízni benne. - Rázom hevesen fejem, szinte beleszédülök. 
- Minseok... Kiválasztott téged, nem tudsz ellenne mit tenni. És láttam rajtad mesélés közben, hogy megbabonázott téged az állat. - Jelenti ki azt, amitől féltem. Idegesen túrom hátra tincseim. 
- Ez nem ilyen egyszerű. - Fújtatom. - És mi van azokkal a jelekkel? - pillantok fel rá.
- Meg fognak jelenni, mikor eljön az ideje. Csak várj türelemmel. - Hajtja meg fejét, miszerint az ő munkája itt bevégeztetett. Felállunk Kyungillal, majd mélyen meghajolva hátrálunk ki a sátorból. 
Kiérve a hideg levegőre, sóhajtok egy nagyot, így leheletem láthatóvá válik vörös ajkaim előtt.
- Ez nekem is sok volt, nem tudom, te hogy érezheted magad. - Pillant le rám barátom. 
- Semmit nem értek. - Ingatom fejem. - De remélem idővel minden helyre áll, és le tudjuk győzni a Farkast. - Szorítom ökölbe kezem.
- A sámán is megmondta, csak te tudod megölni őt. A közeledben legyengül, sebezhető lesz. Neked kell elvenni az életét. - Szorította meg vállam, majd egy meleg ölelés után felhúzta kapucniját, és eltűnt a tömegben. 
Én még álltam ott egy kis ideig, majd elfordítva fejem indulok az erdő szélére, így kikerülhetem a zsibongó népet. Kezeim zsebembe csúsztatva szögezem tekintetem a földre, így csak azt nézem, ahova lábaimat tennem kell. 
Már majdnem befordultam a házunk irányába, mikor zörejt hallok meg a bokrok közül. Odakapva fejem keresem tekintetemmel a forrást, míg nem megpillantom. 
A vérvörös szempár szinte hívogat, csábít, térjek le az utamról. Lábaimat nem én irányítom, az állat felé fordulva indulok meg az Alakváltó irányába, míg Ő egyre jobban merül el a farengetegbe. 

9. Rész

*Halkan idesomfordál* Bocsánat a kihagyás miatt, de ballagás volt, előtte bankett, a nyári szünetemben javarészt csak aludtam, de most, tenisz tábor után és MondoCon előtt gondoltam megleplek titeket egy újabb résszel :) Jó olvasást mindenkinek!

9. Rész

Reggel magányosan keltem a puha ágyamban, Tzuyu gondolom már korábban felkelt. Egy nagy sóhaj kíséretében vergődtem magam ülő helyzetbe, majd kimászva az ágyból kaptam magamra mellényem. Hűvös volt ma reggel, így összehúzva magamon felsőm baktattam le a konyhába, ahol elvéve egy almát ültem le az egyik székre. Felhúztam térdeimet, majd az asztalra könyökölve kezdtem eszegetni a ropogós gyümölcsöt. 
Eszembe jutott a tegnap hajnal, mikor azt a különös dolgot álmodtam a Farkassal. Kirázott a hideg, pedig csak rá gondoltam... Még mindig nem tudtam, hogy mit is jelentettek a különös álomképek, de valahogy rá kell jönnöm, különben beleőrülök. 
- Megjöttem! - Hallottam meg édes hangját az ajtó nyikordulásai között. Tzuyu...
- Mondd csak, drágám, mit is mondtál nekem tegnap, hova menjek el? - Fordultam felé fejemmel, mikor mosolyogva lépett be a helyiségbe hátán valami nagy dögöt cipelve, amit le is vágott az asztalra. 
- Az álmoddal kapcsolatban? - Biccentettem. - A sámánhoz. Ő már elég idős, sok mindent hallott és látott, hátha tud segíteni. - Pillantott rám, majd leguggolva mosta meg kezét a vizes vödörben. - A falu közepén él a sátrában, de a fia halála, vagyis, gyilkossága óta sokat van a szomszéd házban, ahol a fiú lakott. - Sóhajtott szomorúan, majd előhúzott egy nagy kést az egyik fiókból.
- Oho, aranyom, ennyire nem vészes! - Emeltem fel kezeim védekezően, mire jóleső nevetés szakadt fel belőle.
- Nem neked lesz, csacsi! Reggel vadászni voltam, és lőttem egy récét. - Bökött fejével kuncogva az asztalon elnyúló állatra. Megnyugodva szusszantam egyet, majd felállva álltam húgom mögé és átölelve derekát támasztottam fejem vállára.
- Ilyenkor féltelek ám, ugye tudod? - Motyogtam halkan, míg ő kuncogva rázta fejét.
- Tudok magamra vigyázni oppa. Hisz te tanítottál, nem? - Vigyorodott el, majd felkapva az állatot sietett ki a ház mögé, hogy megnyúzhassa. Hát igen... volt kitől tanulnia a nagylánynak...
Mosolyogva megráztam fejem, majd a szobámba menve öltöztem át jó meleg ruhába, majd egy nagy levegőt véve léptem ki az enyhe hóesésre. Fejemre húzva a szőrmekapucnit dugtam zsebre kezeim és elindultam az erdő széle felé. Igaz, hogy a végcélom a falu közepe, de nem hagyhattam ki a sétát a szépen alászálló hópelyhek között. 
Mosolyogva hallgattam, ahogy bakancsom alatt ropog a hó, és ahogy a balták rá-rácsapódnak a vaskos fák törzsére. Az emberek kivágtak pár fát, hisz este valamivel fűteni kell... 
Mikor elértem egy elhagyatottabb részre, minden elcsendesült. A havon kívül más hangot nem hallottam, a puha dunna mindent elnyelt. Tekintetem az erdőre vetettem, ahol semmilyen mozgást nem véltem felfedezni, ami nem volt meglepő ilyen időjárásban. Fejem rázva siettem tovább, míg el nem értem a sámán sátrához vezető úthoz. Rákanyarodva lassítottam hisz errefelé már sok ember lézengett, nem akartam bunkó módon fellökni mindenkit. Ám így sem sikerülhetett minden, egy magas fickó vállának sikerült nekimennem. Rögtön meghajoltam kicsit, majd elmotyogtam egy bocsánatot, mikor is egy hatalmas kezet éreztem meg felkarom köré fonódni. 
- Nem gondolod, hogy illene néha utánam nézned, hogy élek-e? - Hallottam meg dörmögő hangját, ami mögött egy kis szemrehányást véltem felfedezni. Vigyorogva pillantottam fel Kyungilra, aki féloldalas mosollyal pillantott le rám. - Épp hozzád igyekeztem. Mi járatban erre? - Kérdezte, már normális hangszínben.
- A sámánhoz, beszélnem kéne vele... a Farkasról. - Köhintettem el a végét, míg szabad kezemmel tarkómra simítottam. 
- Miért? Találkoztál vele azóta, hogy átharapta a kezed? - Bökött fejével kézfejemre, melyet még mindig egy kisebb kötés fedett. Én csak biccentve rejtettem sérült kezem kabátom alá, majd felnéztem rá.
- Egyszer, de erről csak te tudsz. - Vettem lentebb a hangom. - És egyszer megjelent álmomban. De nem itt szeretném ezeket megvitatni. - Ráztam fejem. - Kísérj el a sámánhoz, ott mindent megtudhatsz. - Ajánlottam fel, mire a fiú bólintott, így már ketten indultunk meg a hatalmas, bőrrel és szőrmével fedett sátor felé. Kyungil előreengedett, így egy nagy levegőt véve húztam el az ajtóként szolgáló vásznat. Belépve egy nagy tér fogadott, közepén egy tűzrakóhellyel, melyből épp akkor csaptak fel a forró lángok. Mozgást fedeztem fel magam előtt, egy idős férfi állt fel vaskos botjára támaszkodva.
- Kim Minseok... Már vártalak. - Fordult felém az öregember, kedves mosollyal ráncos arcán, míg görbe ujjas, enyhén remegő kezével intett felénk. - Gyertek gyermekek, sok megbeszélni valónk van. - Ezzel megfordult, és visszaült eredeti helyére a most már kékes színben táncoló lángok elé...

8. Rész

Jó napokat mindenkinek! :) Elnézést a kimaradt időszakért, de sok dolgom volt és a meleg miatt nem volt életerőm ölembe venni a laptopot :) De mivel gyerek nap van, gondoltam mára összedobok valahogy egy részt, ami el is készült. Jó olvasást mindenkinek! :)

8. Rész

- Nagyon... Örvendek, Kris. - Mondtam halkan, majd köhintve egyet tekertem be fáslival lábát. Kellemetlenül éreztem magam, hisz az előbb picit, inkább nagyon, megbámultam. Hallottam, ahogy cicceg egyet, majd megszólalt.

- Nem találkoztál még kék szemű emberrel, igaz? - Kérdezte lágy hangon, mire megráztam fejem.

- Erre fele... a barna és a fekete dominál. - Nyeltem egyet, majd leöblítettem kezem az odakészített lavórban. 

- Megértem. - Sóhajtott egyet, majd azzal a lendülettel fel is állt.

- Óvatosan, nem kéne... - Szidtam volna le, amiért sérülten pattog, de amint láttam, hogy teljesen jól van, csak elfordítva fejem szedtem össze az edényt és a krémet. Indultam volna Szong asszonyhoz, de a férfi megragadta kezem. Nem fordított meg, nem lökött el, csak szorosan tartott.

- Ne félts engem, bogaram, nem én vagyok nap mint nap veszélyben. - Mondta vér fagyasztó hangnemben, ami miatt végig futott rajtam a félelem. Meg akartam szólalni, de nem volt rá alkalmam. Yifan elengedett, és eltűnt, akár a kámfor. 

Felocsúdva kaptam körbe tekintetem, de sehol sem láttam a nagy medve bundás fiatalembert. Nem foglalkoztam vele, Szong asszonyt megkeresve indultam ellátni a többi sebesültet.

De... alig tudtam figyelni, hiszen valaki folyton figyelt, tekintete lyukat égetett a hátamba. Hiába kerestem, nem láttam senkit, aki kukkolt volna. Biztos csak paranoiás vagyok, megesik az ilyen.

Nagyjából sötétedésig kint voltunk, ezután minden sérültet a falu központjában levő iskolába vittek. Csak itt volt elegendő hely a maradék vándor ellátására és elszállásolására. Húgommal együtt sietősen indultunk haza, mielőtt tényleg lemenne a nap.

- Elfáradtam. - Nyavalygott Tzuyu, mikor beléptünk a házunkba. - Túl sok volt a vér, rosszat fogok álmodni. - Biggyesztette le cukin ajkait, majd megfogva kezem nézett fel rám. - Aludj velem oppa, melletted nem lenne bajom. - Most pontosan olyan volt, mint kis korába. Aranyos, félős és mindig azt akarta, hogy a közelében legyek. Istenem, olyan gyorsan felnőtt...

Egy kis sóhaj kíséretében simítottam ki haját szeméből, majd homlokára nyomtam egy csókot. 

- Rendben, alszom veled. Fürödj meg, addig megágyazok és beszélek Chanyeolall... ha itthon van. - Néztem körbe, hátha meglátom. Húgom vállat rántva sietett el a fürdőbe, míg én a konyhába menve ittam egy korsó hűs vizet.

- Azt hittem, sosem érsz haza. - Hallottam meg mély, dörmögő hangját. Kezei derekamra csúsztak, úgy vont hátulról egy lágy ölelésbe. Szusszanva dőltem neki izmos mellkasának, majd letéve a korsót döntöttem oldalra fejem. 

- Csak elláttuk a sérülteket. Ennyi. - Mondtam halkan, lehunyva szemeim. Yeol csókot nyomott nyakamra, majd arcomra simított. - Beszélnünk kéne. - Nyitottam fel pilláim, mire éreztem, hogy megdermed egy pillanatra. - Ami most köztünk van, az...

- Több, mint barátság. - Vágott egyből szavamba. - De még nem szerelem, igaz? - Lépett el mögülem, így szembe tudtam vele fordulni. Egy apró biccentéssel jeleztem, igaza van.

- Valóban nem az, de... - Folytattam volna, de ismét gyorsabb volt.

- Nézd, megértem, hogy te nem így érzel, és el is fogadom, de ne taszíts el, kérlek. Míg te vigyáztál rám kicsiként, már akkor is sejtettem, hogy nem csak a bébiszitteremként tekintek rád. Gyerek voltam, de ezt már akkor is tudtam. - Hallottam, ahogy hangja megremeg. Szólásra nyitotta száját, de ezúttal én adtam hangot gondolataimnak.

- Én nem szeretlek úgy, ahogy te azt gondolod. De kapsz egy esélyt. Érd el, hogy beléd szeressek. - Néztem fel szép szemeibe, melyek fátyolosan pillantottak le rám. Láttam, hogy meglepte amit mondtam, de a mosolyát nem tudta visszafogni.

- Tényleg... lenne rá esélyem? - Kérdezte gyerekesen, mint aki az utolsó süti megevésére kért volna engedélyt. Lágy mosolyt eleresztve bólintottam egyet.

- Van bizony. De nincs se csók, se tapizás, szex pedig végképp. Értve? - Emeltem fel kisujjam egy sunyi mosoly kíséretében, mire belőle egy halk nevetés tört ki. Végül egy kisebb vigyort eresztve megrántotta vállait.

- Értve. - Kuncogott, majd ujját hasonlóképp tartva fonta össze őket. - Fogadom, hogy a felsoroltakat betartva igyekszem elérni, hogy belém szeress.

- Fogadom, hogy... Nekem nincs mit fogadnom, rajtad áll az egész. - Nevettem fel halkan, majd megrázva ujjaink engedtem el övét. Kifelé indultam a konyhából, mikor még utoljára visszanéztem. - Oh... és ma Tzuyu alszik velem. Tied ma az ő szobája. - Kacsintottam rá, majd elindultam az emeleti hálószobámba. Délután már fürödtem, így egyből pizsamámba bújva ültem ki a párkányra. Minden csendes volt a faluban, csak a szél süvítését lehetett hallani, és a baglyok huhogását. Egyenlőre semmi hír a Farkasról, remélem, így is marad.

- Oppa, megjöttem. - Toppant szobámba húgom, széles mosollyal ajkain. Felé fordítva fejem mosolyodtam el rajta. Haja oldalra volt fonva, kezében a plüss farkasát szorongatta. Anya mindkettőnknek varrt egyet-egyet.

- Aludjunk is, hosszú napunk volt. - Szálltam le a párkányról, majd az ágyhoz menve feküdtem be. Tzuyu lerúgta papucsát, majd mellém ugorva bújt a takaró alá. Karom alá kúszott, úgy nyomott puszit arcomra.

- Aludj jól, Minseok. - Kuncogott fel, már behunyt szemekkel.

- Szép álmokat, Tzuyu. - Simítottam arcára, majd egy sóhaj után én is lehunytam szemeimet. Még utoljára átpörgettem az aznapi eseményeket. Tisztáztam Yeollal a dolgokat, álmodtam valami hihetetlent a Farkassal és találkoztam Yifannal, aki... egy egyszerű, de titokzatos, kék szemű vándor. Miért érzem mégis azt, hogy a későbbiekben nagy szerepet fog kapni az életemben?