4. rész

Szép vasárnapot mindenkinek! Igazából tegnapra tervezte ezt a részt, de egyéb elfoglaltságok miatt nem sikerült. Viszont meg is hoztam a negyedik részt, jó olvasást hozzá! :)

4. Rész

" - Minnie, segíts fára mászni! - hallom meg kérlelő, nyafka hangját, mire mosolyogva szaladok ki a házból és guggolok le mellé.
- Apukád nem azt mondta, hogy nem mászhatsz fel rá? - borzoltam világosbarna tincseibe, mire ő puffogva igazítja vissza husis kezeivel babapuhaságú haját. 
- De appa most nincs itt. Kérlek, hyuuung - néz rám azokkal a sötét mandulaszemekkel, hisz tudja, azzal bármit elérhet nálam. Egy hosszú sóhajt elengedve adom be a derekam.
- Legyen. De akkor szó nélkül mész aludni. - emeltem fel mutató ujjam, mire gyermeki kacajjal tapsikolt egyet. Felállva emelem fel apró termetét, majd ültettem a fára. Ő kuncogva mászik picit feljebb. Leül az egyik ágra és lenézve rám int, hogy csatlakozzak hozzá. Elvigyorodva kapaszkodok fel a vaskos fatörzsre, majd feltornászva magam ülök egy mélyedésbe a pöttöm mellé, aki kuncogva foglal helyet ölemben és bújik hozzám.
- Te vagy a legjobb bébiszitter, Minseok. Leszel a bátyám? - kérdezi csillogó szemekkel, mire mosolyogva bólogatok.
- Köszönöm és leszek. Úgy is csak egy húgom van, így lesz egy kisöcsém is. - vigyorodok el, majd puszit nyomok a fiúcska homlokára.
- Szeretlek, hyung. - fúrja fejét mellkasomba lehunyt szemekkel.
- Én is téged, Chanyeol. - simogatom hátát, és halkan dúdolgatok neki, hogy álomba szenderüljön..."

Ilyen, és ehhez hasonló emlékek úsznak szemeim elé. Az az alacsony, játékos kisfiú most itt áll előttem, mint egy erős és érett férfi. Köpni-nyelni nem tudok, csak nagyokat pislogva mérem végig tetőtől-talpig Yeolt, aki, mintha ez természetes lett volna, csak szórakozottan kuncog lehajtott fejjel.
- Na mi az, hyung? Csak nem megváltoztam? - kérdi vigyorogva, mire én sóhajtva mosolyodok el. Lerakva a lámpást sietek hozzá és ugrok karjaiba, hisz vagy két fejjel fölém nőtt. Megérzem karjait derekamon, pont, mint régen, csak ép fordítva. 
- Jó újra látni téged. - motyogom mosolyogva fülébe, míg ő sóhajtva szorít magához.
- Téged is, Minnie. - használja azt a becézést, melyet kiskorában is. Nemsoká letesz a földre, de karjait nem húzza el. - Hazajöttem, mert már hiányzott a falu, de te is. - nyomta meg orrom, mire ciccegve húzom el fejem. Régen se szerettem, ma se. - Aztán hallottam hírét a tűzvésznek. Rettenetes... ezek szerint a farkas azóta is visszajár. - sóhajt szomorkásan. - Igaz, hogy személyesen nem ismertem az öcsém, de attól még a testvérem, így gondoltam, ennyivel tiszteletem teszem. - húzza el száját. Elválok tőle, majd a lámpást felvéve sétálok hozzá vissza. 
- Úgy, ahogy mondod. Minden éjszaka, és napról-napra erősebb. - Nem mondhatom el neki, hogy találkoztam vele. Hisz ki tudja, hogyan reagálna rá. - Nem fog rajta semmilyen fegyver, étvágya sosem csillapodik. - nézek fel szép szemeibe. - És mivel már későre jár, gyere hozzánk, nehogy most találjon ránk a fenevad. - intek fejemmel az út felé, mire egy "rendben" elmotyogása után jön utánam. Felnézve az égre, a csillagok ismét ragyognak. Elmosolyodva szegem le fejemet, de egyből meg is torpanok, Chanyeol kis híján keresztül esik rajtam. 
- Minden oké, hyung? - hallom kérdését, de nem foglalkozom vele. Letérdelve nyújtom előre a lámpást, mire megcsillan valami a földön. Belenyúlva emelem a gyertyafény közelébe ujjaim. Sóhajtva hunyom le szemeim. - Mi az? - jön az egyértelmű kérdés barátomtól.
- Vér - állok fel továbbra is az ujjaim figyelve. Yeol megdermed, hallom, ahogy nagyot nyel. - Minden bizonnyal a farkas. - rázom le a testnedvet ujjaimról, majd a magasabbra nézek. - Az áldozatnak a közelben kell lennie. - nézek szét.
- Ez veszélyes, Minseok. - kapja el karom. - Majd holnap reggel utána járunk. De most siessünk haza, hátha még mindig éhes. - Pillant rám komolyan, mire hevesen rázom fejem. 
- És ha még él? Talán segíthetek rajta. Az én lelkemen száradna, ha azért halna meg, mert nem találtuk meg. - fürkészem tekintetét. Látom, ahogy gondolkodóba esik, majd szusszanva elenged. 
- Veled megyek. Ne tűnj szem elől! - dobja le hátáról a holmiját, majd kezébe vesz egy tőrt. Most nem kérdezősködök, csak a lámpással kezemben indulok el arra, amerre a vér vezetett. Út közben farkas tappancsnyomokat is látok, mellyel bebizonyul a sejtésem. Egészen biztos, hogy a ma esti áldozat már megvolt. A néma csendet egyszer csak egy fülsüketítő vonyítás szeli ketté. Mindketten összerezzenünk és egymásra kaptuk tekintetünk. - Siessünk - biccent Yeol, majd bólintva indulunk meg futva a hang irányába. Pár másodperc múlva meg is érkezünk egy kis sufni szerű házhoz. Mellette egy félig szétcincált test, egy asszonyé. Körbetekintek, de nem látom a vörös szempárt. Eltűnt. A test mellé futok, az arcára pillantok. Az őrök megérkeznek és Yeol utasítására átfésülik a terepet. - Ismerted? - térdel mellém a fiú, mire ingatom fejem. 
- Személyesen nem, de tudom, hogy a földeken dolgozott. Nyugodjon békében. - suttogom és arcához nyúlva simítom le szem héjait. 

***

Az eset után hazamentünk, és tisztálkodás után a szobámban kötöttünk ki. Én a párkányomban ülök, míg Yeol a ruháit pakolja ki. 

- Merre kószál szép szemed világa? - hallom meg kedves hangját, míg mellényét magára véve ül le velem szembe. Fáradtan pillantok rá és megrázom fejem. - Ne légy ilyen. - csúszik hozzám közelebb és combomra simítja kezét. Ezt nem tudom mire vélni, de nem is kérdezek rá. - Azt mondtad, minden éjjel előfordul. Nem te tehetsz arról, hogy meghalt az a nő. Eddig senki nem élte túl. - rázza fejét, mire egyetértően bólogatok. - Légy vidám és örülj annak, hogy nem rád, vagy az egyik ismerősödre támadt. - Küld felém egy kicsinyke, de biztató mosolyt. Én szusszanok egyet és ismételten kinézek a nyitott ablakon.
- Nem az nyomaszt, hogy meghalt, hanem az, hogy... - harapok ajkamba, mielőtt olyat kotyogok ki, amit nem akartam. Látom kíváncsi tekintetét, így valamit muszáj kiötlenem. Gyerünk, Minseok, gondolkozz. - Hogy nem tudjuk, miért teszi. Meddig fog ez folytatódni? Míg az egész falu kihal? Nem jó ez így, Chanyeol, de nem tudunk vele mit tenni. - döntöm hátra fejem lehunyt szemekkel. Egyre inkább rápörgök erre az ügyre, és egy napon meg akarom találni a válaszokat. Akár egyedül, akár segítséggel.
- Értem. - húzza el száját és fejét vakargatja. - Nézd, hyung. Igaz, hogy több mint 10 éve nem találkoztunk, de én mindenben a segítségedre leszek. - Erre felnyitom szemeim és kis mosollyal bólintok. - Együtt majd kiderítjük, mi is folyik a háttérben. - nyújtja felém kezét, mire belecsapva rázom meg mancsát.
- Rendben. Akkor, üzlettársak vagyunk? - vigyorodok el, mire ő felnevetve bólogat.
- Azok. De attól még mindig a kisöcséd vagyok. - kacsint rám, majd felpattanva fekszik be az ágyamba, hisz velem fog aludni. - Minnie? Énekelsz nekem? - kérdezi ugyan olyan gyermeki nyafogással, mint tizenkét éve. Kuncogva állok fel és mellé ülve takarom be és simítok homlokára. Mosolyogva kezdem el énekelni halkan a kedvenc dalát, míg álomba nem szenderül. A dal végére felállok és ismét elfoglalom a helyem a párkányon. Kinézek, hátha valamelyik fa ágán megtalálom a válaszaimat. De semmi magyarázat, semmi rávezető adat, csak az a már jól ismert vörös szempár néz vissza rám.