11. Rész

Nagyon sajnálom a kimaradást, de elég sok dolgom volt és még mostanra sem tudtam belerázódni az iskolai életbe :D És most szólok, hogy a következő évem zűrös és fárasztó lesz, úgy hogy nem tudok sűrűn részt hozni, de igyekszem! :) Nem is zavarok tovább, jó olvasást!

11. Rész

A kopasz ágak végigkarcolják mellényem, ahogy elhaladok mellettük. A hó alatt megbúvó kövek majdnem ledöntenek a lábamról, de valahogy mindig sikerül megúsznom arcom találkozását a hideg földdel. 
Csak is az állat tekintetét figyelem, utána megyek, egyre beljebb és beljebb a kietlen erdőben, míg egyszer meg nem torpan egy kopárabb részen. Ekkor én is megálljt parancsolok lábaimnak, tartva az öt lépés távolságot. Ökölbe szorítva kezem rázom meg fejem, és csak ekkor tudatosul bennem, hogy nem tudom, hol járok. A hó mindenhol friss, a fákat nem vágták ki, így tudom, ennyire még egy falu lakó sem merészkedett el. Körbe kapom fejem, de mind hiába, a láthatáron csak egyforma, kopasz fákat látok. Ha történik itt velem valami, arra soha nem fog fény derülni...
Tekintetem ismét a Farkasra vezettem. Csak ült, csendben, vörös szemeivel engem vizslatva. Kirázott a hideg ettől az egész helyzettől, de ha már végig hallgattam az öreg sámánt és eljöttem ideáig, követve a Farkast, teszek egy próbát. 
Nagy levegőt veszek, majd lassan kifújva azt ereszkedek két térdre, így szemmagasságba kerültem az állattal. Látszólag nem érti a helyzetet, hisz felemelkedve hátrál egy lépést, miközben megvillantja éles fogait. De nem félek tőle, hisz tudom: nem akar bántani.
- Miért hoztál ide? - Kérdeztem halkan. Gondoltam, hogy nem fog megszólalni, hisz ez a valóság, nem valami elcseszett tündérmese. Ha az lenne, én piros köpenyben rohangálnék dalolászva a virágok között, míg a Farkas továbbra is embereket enne. Habár... ez félig így van.
Az állat, mintha megértette volna kérdésem, felvette nyugodt arckifejezését, miközben tett felém egy lépést. Lassan, megfontoltan mozgott, mintha rossz lenne az, amit tesz. Tekintetem ismét szemein pihentek meg, amik halványulni kezdtek. A vérvörös kezdte átadni helyét a sokkalta lágyabb, halvány tengerkéknek. Ám most nem csak egy másodpercre. Az eddigi gyilkos helyett egy, szinte már barátságosnak mondható teremtmény állt előttem. 
A kisugárzása is teljesen megváltozott, mintha nem is az a Farkas lenne, aki annyi falusi életét kioltotta. Kezem lassan felemeltem, és kinyújtottam felé. A hátamra kapott szőrme lecsúszott kézfejemről, így láthatóvá vált a kötésem. Tenyeremben egy apró piros foltot láttam, miszerint átvérzett a kötés. 
De ezt nem csak én vettem észre. Az állat is a kezemre pillantott, majd rögtön hátrált is egy lépést. Szemeiben valami furcsát láttam megcsillanni... a felismerést és a sajnálatot. Felfogta, mit tett. Fülei lekonyultak és feje megereszkedett. Mint egy házi öleb, úgy viselkedett. Még halkan nyüszített is egyet, mintha azt monda volna; Ne haragudj.
- Nem történt semmi baj. Jól vagyok. - Húztam le ruhám ujját egy halvány mosollyal, majd térdemre helyeztem karjaim. A Kék szemű csak felemelte egyik mellső lábát, majd megtette a köztünk lévő távolságot és elém ült. Még nem ért hozzám, de éreztem meleg szuszogását mellkasomnak csapódni. 
Közel volt hozzám, de teljesen más arcát mutatta. Nem volt vad, nem volt vérszomjas, kész kezesbárány lett belőle, szerintem életében először. Kezem ismét felemeltem és lassan közelítettem az állat feje búbja felé. Engedelmeskedve nekem lehunyta szemét és lebiccentette fejét. A szívem a torkomban dobogott, ujjaim remegtek, mint a nyárfa levél. Ám ezekkel mit sem törődve túrtam bele a hihetetlenül dús és selymes bundájába. Ő pedig készségesen bújt tenyerembe, amin elmosolyodtam. Füle tövénél megvakartam kicsit, mire kinyújtva nyelvét lihegett egyet. Aranyos volt...
- Te nem az vagy, aki minden este megjelenik a falunkban és öldököl... Te kedves vagy. - Suttogtam, miközben lejjebb siklatva kezem cirógattam hátát. Érti, amit mondok, ebben biztos vagyok, hisz bólintott egyet. Maga is tudja, hogy rossz az amit tesz. De nem fog változni, hisz ezt csinálja évtizedek óta, a mozdulatsorok már beleivódtak az izmaiba. Az ölés neki olyan, mint egy láncdohányosnak a cigaretta. Akárki, akárhányszor kéri, nem tud megválni a nikotinos szálaktól, maximum pár napig... Utána pedig kezdődik az egész elölről. 
Egy enyhe, szúró fájdalom zökkentett ki gondolkodásomból. A kötésem alatt éreztem. Egyre kezdett erősödni, már remegtem is. El nem tudtam képzelni, mi történhet, így gyorsan kibogoztam a véres kötést, és leejtettem a hideg hóba. A kézfejem bőre mocorogni kezdett, majd pár ponton világítani. Az álmom... 
A kék fény bántotta szemem, így elfordítva fejem vártam ki, míg a fájdalom elmúlik. Másodpercek múlva egy kisebb, halványan lüktető ábra látott napvilágot: egy Hópehely. Kezem megfordítottam, de az eddigi hegnek hűlt helye. Begyógyult, mintha ott se lett volna. Szaporábban kezdtem venni a levegőt, majd tekintetem a Farkasra kaptam, kinek homlokán az az álombeli Sárkány sziluett jelent meg. 
A sámánnak igaza volt. 
A Farkas és én összetartozunk...