1. rész

Na sziasztok :) Mivel időm engedte, meghoztam az első részt. Remélem elnyeri a tetszéseteket, jó olvasást! :)

1.   Rész

Kettő rövid, egy hosszú, majd ismét két rövid. Ez volt az ő kopogása. Azt hittem, hallucinálok, így nem is ugrottam. De mikor ezt még egyszer eljátszották, biztos voltam benne, hogy ő van odakint. Felpattanva ágyamról siettem oda az ablakomhoz, majd elhúzva a függönyt találtam szembe magam a borzas szőkés tincsekkel, a sebes orral és a kedves mosollyal. Nem hittem el, amit látok, hisz egy hónapja láttam őt utoljára. De most, újra itt van, visszatért a falunkba.

 - Na, hiányoztam, drágám? – vigyorodott el Kyungil. Halkan és kecsesen beslisszolt a párkányomról, majd becsukva maga után az ablakot tolta hátra kapucniját. - Sokat változtál pöttöm. - Fordult felém szelíd mosolyával. Én még mindig nem tudtam túllépni a sokkon. Valamit eldadogtam neki, de még én sem értettem pontosan a saját halandzsám. Halkan felnevetett gyermeki reakciómon, majd széttárta karjait. Azt a két lépés távolságot átugorva vetettem magam hyungom nyakába, aki nagy sóhaj kíséretében tartott a föld fölött. Lehunyva szemeim markoltam erősen bőrkabátjába, és mélyen beszívtam jellegzetes dohány és gyanta illatát.

- Azt hitem, hogy történt veled valami. - suttogtam halkan, miután lejjebb hajolva engedett két lábamra. Ám, eszem ágában sem volt elengedni őt, tovább csüngtem rajta.

- Így ismersz te engem? Tudod, hogy nem olyan fából faragtak. - rázkódott meg válla néma nevetésében, lefejtve magáról karjaim nézett szemeimbe. - Csak volt egy kis bonyodalom a tengeren a puskapor miatt. De minden rendben van, a vevő elégedett volt, így hát hazajöttünk. - mesélte, majd kisimítva hajam arcomból ült le a nagy karosszékbe, melyet igazából csak barátom miatt tartottam meg. Boldog sóhajjal húztam elé az egyik faszékem, majd feltérdelve rá néztem nagy és kíváncsi szemekkel a szöszire. Mindig, mikor hazajön egy kereskedő útról, órákig csak beszélgetni szoktunk. Ez mindig megnyugtatott, hisz tudom, hogy semmi baj nem történt vele, és érdemes volt kockáztatni az életét.

- Ha most itt vagy, és nem rég értél haza Indiából, az azt jelenti, hogy... - nyaltam számra, mikor mondandóm közepén előhúzott zsebéből egy barna papírzacskót. Jól tudtam, mi van benne. Minden útja után hoz nekem egy kis édességet, hisz tudja, milyen édesszájú vagyok. - Mit kaptam? - kérdeztem csillogó szemekkel, miközben óvatosan kicsomagoltam az ajándékát.

- Burfit. - Mondta mosolyogva, majd hangos hahotázásba kezdett, mikor meglátta értetlen fejemet. - Vagyis tejkaramella. - mondta érthetően, mire egy "o" betűt formálva ajkaimmal világosodtam meg. Kicsomagoltam a karamellát, majd egy darabot számba véve kuncogtam fel. Édes volt, ragadós, de mégis omlós. Imádtam a karamellát, de ez azokon is túltett. - Orgazmust ne kapjál, hallod? - nevetett fel, mire vöröslő arccal csomagoltam vissza ajándékát, és az egyik fiókomba csúsztattam.

- Nem fogok! - morogtam kelletlenül, majd komolyra fordítva a szót néztem szemeibe. - Míg te nem voltál, a farkas újabb áldozatokat szerzett. Békésen alvó édesapák, halkan gügyögő kisbabák, éjszaka varró asszonyok, mindenki. Újabb huszonnyolc haláleset, de magyarázat egy se! - Sóhajtottam idegesen, majd felhúzva térdem könyököltem fel. Rátámasztva könyököm kezdtem rágni körmöm, hisz az valamennyire lenyugtatott. Egy meleg tenyeret éreztem meg combomon. Barátom felé nézve vettem el ujjam számtól.

- Nézd, Minseok... senki nem tud semmit a vadállattal kapcsolatban, ne edd magad a halálok miatt. Te is köztük lehettél volna, ne feledd! - küldött felém egy halvány mosolyt.

- Akkor sem fogok örömtáncot lejteni az ellenkezője miatt. - mondtam mogorván, majd felállva sétáltam ágyamhoz. Leülve rá vettem kezembe azt a gyerekkori plüssömet, melyet még édesanyám varrt nekem. Egy szürke farkaskölyköt mintázott, kék szemekkel, lágy mosollyal. - Miért nem ilyenek az élő farkasok is? - tettem fel a költői kérdést, majd az állatka hátára simítva haraptam ajkamba. Lehunyva szemeim rohamoztak meg az emlékek. A régi mondókáink, a kis butaságok, mik miatt sírtam és anyám karjai közt kerestem vigaszt, az együtt töltött percek... mára már semmissé váltak, hisz a fekete démon végzett anyámmal. Életem első számú nőével, méghozzá a szemem előtt...

Hangos vihar döngette a ház oldalát, a fa ágai csikorogva húzódtak végig az ablakomon. Nyolc éves múlottam akkor, féltem, rettegtem. Lemásztam a magas ágyról, mamuszomba bújva szorítottam magamhoz a plüsst, és leszegett fejjel baktattam le a fából készült csigalépcsőn. Édesapám ekkor tárgyalt a szomszéd falu vezetőjével, csak mi hárman voltunk aznap este a húgommal. Lábujjhegyre állva fogtam meg a kilincset, majd lenyomva léptem be a szobába. Bent égtek a gyertyák, az ablak tárva-nyitva. Morgást hallottam, halk zihálást.

- Édesanya! - hívtam hangosan szülőanyám, majd lassú léptekkel indultam meg a hatalmas ágy másik felére. Megtorpantam. Szívem nagyot dobbant. Kezemből kiesett a plüss. 

Anyám a földön hevert, utolsó levegővételeit vette. A fenevad mellette tornyosult, pofája csurom vér... az én anyám vére lepte be a farkas testét... - Édesanyaaa! - sikítottam torkom szakadtából, majd haldokló testéhez rohanva guggoltam mellé. Jéghideg kezét megszorítva zokogtam, meleg könnycseppjeim lomhán gördültek végig arcomon azt jelképezve "minek sietni, perceken belül úgy is elvérzik..."

- Minseok-ah... - mondta anyám elfúló hangon. - Drága kicsi fiam. - mosolygott utolsó erejével, összerándult testtel. - Egy dolgot jegyezz meg, gyermekem. Figyelj anyádra, fülelj, kisded. - suttogta, miközben testéből szakadatlanul csordogált a vörös testnedv. Akkor, abban az egy percben, akkor figyeltem anyámra a legeslegjobban. Tekintetem övébe fúrtam, mígnem elhagyta szív alakú ajkait az utolsó mondata: - A farkas a bundáját váltja, de a szokását nem... - szinte tátogta ezt, majd lecsukva szemeit csúszott ki karja kis ujjaim közül...

Körbenézve sehol sem láttam a farkast, megszökött. De... engem miért nem bántott?

Kyungil ölelése rántott vissza a valóságba. Izmos karjai szorosan fonódtak körém, fejem nyakához nyomta. Hallottam hangos szívverését, éreztem, hogy minden izma befeszül. Nem szerette, ha sírok, ezt jó sokszor kihangsúlyozta...

- Ne sírj, Minseok... meg fog fizetni a vad minden bűnéért, anyád halálára esküszöm. - monda szigorúan és komolyan, miközben hátamat kezdte simogatni. Ellazultam, erőtlenül dőltem neki kemény mellkasának. Lehunyva szemeim hagytam, hogy könnycseppjeim teljesen eláztassák Kyungil kabátját. Mindig ez van, akárhányszor szóba kerül édesanyám. Én némán sírok, hyungom pedig nyugtatgatva ölel magához. Sűrűn előfordul ez. 

- Ki kell derítenem mindent - remegtem karcos hangon. Elválva barátomtól töröltem le könnyeim, majd az erdő felé néztem. Most viszonylag csendes volt, de nem sokáig. A nap lemenőben volt, kezdte átadni helyét a fehér holdnak, ami csak egyet jelenthetett: Kezdődik a farkas éjszakája...